Mayer Maja, a Swietelsky-SZKKA csapatkapitánya sérülése miatt még nem léphet pályára a szombati (18:00) fontos rangadón, azonban így is várja már a Mosonmagyaróvár elleni ütközetet.
A balszélső műtét után a rehabilitációs munkát végzi – ha csak teheti, társaival együtt készül minden edzésen - mondta el a klub honlapjának.
– Ezen a héten is nagyon keményen edzettek a lányok, külön kiemelném a taktikai foglalkozásokat. Füzesi Ferenc minden apróságra, szituációra felkészített minket, amely a mérkőzésen megtörténhet. Aminek örülök, hogy most már a tréningeken is olykor-olykor segíteni tudom a lányokat, ha mással nem is, buzdítással, vagy egy jó beszélgetéssel az edzés után. Ami viszont szomorú, hogy még nem léphetek pályára, minden sportoló a mérkőzésekért él, így vagyok ezzel én is, szörnyű lesz kívülről nézni a rangadót. A csapategység szerintem most szenzációs, hiába dolgozunk rengeteget, a jókedv nem hagy el minket. Nyerni akarunk, és ha ez kellő koncentrációval párosul, akkor megnyerjük a találkozót – vélekedett a csapatkapitány.
A klub egyébként mindent megtesz azért, hogy a hétvégén is telt ház előtt játsszanak a lányok. A tavaly még élvonalbeli Mosonmagyaróvár elleni ütközet alkalmával a tombolát vásárlók között egy tortát sorsol ki.