Többek között kézműves foglalkozásokkal és íjászbemutatóval várták a legkisebbeket. Hoztunk az eseményről sok-sok képet.
Már hagyomány, hogy húsvéthétfőn gyerekzsivajtól hangos a Vasi Skanzen - ez a szokás most sem szakadt meg.
A szervezők idén is változatos programokkal készültek a legkisebbeknek: voltak kézműves foglalkozások, szabadtéri és ügyességi játékok, arcfestés és kosaras hinta is. És még a Magor Íjász Hagyományörző Egyesület is tartott bemutatót.
De a takácsműhelyen, a fazekasműhelyben és a kovácsműhelyben is komoly ténykedések zajlottak.
Ismét tartalmas húsvéti programot állítottak össze a szervezők - aminek nagy sikere is volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!