A hétfőn elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését - tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.
A tavasszal elrendelt csődeljárásban rendelkezésre álló hat hónapos törvényi határidő november közepén lejár, de miután hétfőn az EXIM Bank elutasította a Tungsram másodszori csődegyezségi ajánlatát, megkezdődik a cég felszámolása, amit a bíróság hivatalból rendel el.
A vállalat szándékai szerint a felszámolási eljárás alatt tovább folytatja a működését, de a jogszabályi előírások miatt kedden 750 ember csoportos elbocsátását jelentette be az illetékes munkaügyi hivataloknál - derül ki a Tungsram közleményéből.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!