Elbukta a Körmend a biztosnak hitt meccset

A Szegedet a papírforma szerint vernie kellett volna a piros-feketéknek. A Szeged azonban a papírformával nem foglalkozott.

A kötelezően megnyerendő mérkőzés kategóriájába eső Szeged elleni haza mérkőzéssel folytatódott az Inkognito Fashion Körmend BC bajnoki menetrendje.

Bár kötelezően hozandó meccs volt ez, a Szeged nem adta könnyen a bőrét. Az első percekben 1000 fokon égett a vendég együttes, ezzel szemben a hazaiak keresték magukat a pályán. Hiába kért 7 pontos hátránynál időt Hencsey Tamás, a Körmend nem tudott megújulni, ez pedig a negyed végére 9 pontos hátrányt eredményezett.

A második 10 percet egy szegedi tripla nyitotta, így joggal hördül fel a hazai B Közép. Ekkor jött Kusnyer. Az amerikai-magyar-körmendi játékos, nem tudni mibe nyúlt a bemelegítésnél, de zsinórban behintett 3 triplája helyrebillentette a hazaiak önérzetét így pedig új színt kapva kapaszkodtak vissza a vasiak a mérkőzésbe. A félidőre már csak egyetlen pontos hátránnyal kellet szembenéznie a piros-feketéknek.

A harmadik negyedben a Körmend 5-0-s periódussal kezdett a Körmend. A jó előjelek azonban nem váltották be remélt prognózist. A Szeged vissza tudott zárkózni ez pedig legtöbbször annak volt betudható, hogy a Körmend védekezése több hibát is tartalmazott. A támadás azonban ebben a periódusban jól működött, 6 pontos hazai előnnyel várták az utolsó játékrészt a csapatok.

Inkognito Fashion Körmend BC - Naturtex-SZTE-Szedeák
Summers (4) 6 ponttal mutatkozott be Körmenden
VB

Igazi horror-showba csapott át az végjáték. A Körmend vezetése mit sem jelentett a végére. A Szeged pillanatok alatt felőrölte ellenfelét. Ami a vége előtt biztosnak tűnt, az a percek múlásával egyre bizonytalanabbá vált. A Szeged pedig utolsó leheletével kipréselt még magából egy Kiss Zsolt triplát. A Körmend ezzel elveszítette egy olyan meccset, amit a papírforma szerint meg kellett volna nyerniük.

Hencsey Tamás, a Körmend edzője: Gratulálok a Szeged győzelméhez. A mai meccsen rettentően hullámzott a teljesítményünk, hol nagyon jól ment a játék, hol pedig igencsak akadozott. Az, hogy cserét hajtottunk végre a csapatban, az biztos, hogy megzavarta a társaságot. Ez az én felesőségem. Több pontot dobtunk, mint az eddigi találkozókon, ez mutatja, hogy a támadás működött. A védekezésünk azonban katasztrófa volt. Williamsszel nem tudtunk mit kezdeni. Amikor pedig faulttal védtük, akkor legtöbbször gól jó plusz egyes faultok kerültek ki.

Bonifert Domonkos, a Szeged edzője: Igyekezzünk felkészülni a Körmendből, úgy látszik ez nem sikerült rosszul. Igazi csapatmunkával sikerült nyerni. Ez minden csapatnak a dicsűségére válna, egy ilyen katlanban nyerni. Külön jól esett, hogy a pályáról lefelé tartva megtapsolt minket a körmendi közönség.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport