Intercitys gondok: lehetne egy-két kocsival több?

Ismerősöm panaszkodik. Finom kifejezés, hiszen valójában háborog. Hogy, mi miatt? A huszonegyedik századi vasúti szolgáltatás miatt.

Mint meséli, a közelmúltban Budapesten tanuló fiának szombaton reggel elővételben akart jegyet vásárolni a vasárnap este Szombathelyről induló Intercityre, de a pénztárnál földönkívülinek nézték. Még hogy szombaton reggel vasárnap estére? Uram, hol él maga! – gondolhatták, s mint megtudta, örüljön, hogy az első osztályon még akad hely.

Három indulás, nulla hely

Némi hezitálás után meg is vette a jegyet az első osztályra, bár úgy ítélte meg, hogy a szolgáltatási különbség a jegyárkülönbözetet egyáltalán nem tükrözi, s anyagilag sem áll olyan jól, hogy mindegy legyen neki az első- vagy másodosztály kifizetése. De hát, ha már a hétvégére hazajött a gyerek, legalább maradjon, ameddig csak lehet. Pardon, ameddig a MÁV akarja.

Nos, tanulván az esetből, a következő alkalommal már pénteken felkereste a szombathelyi vasútállomás jegypénztárát. (Azt el sem merte képzelni, mi lett volna, ha fél órával a kiszemelt vonat indulása előtt próbál jegyet venni.) Nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen, mert ekkor is csak az első osztályra sikerült még jegyet kapnia.

Az ezt követő próbálkozása azonban már valóban elkeserítette, mert ekkor már nemhogy a vasárnap este hét órakor induló Intercityre, de még az ötösre, sőt a három órásra sem volt szabad hely, sem első, sem másodosztályon.

L.E.

No, ez aztán végleg kiverte ismerősömnél a biztosítékot, főként annak fényében, hogy másoktól is hallott hasonló jegyvásárlási mizériáról. Javasolta a fiának, hogy toborozzon még legalább két diákot, s akkor ő személyesen viszi fel őket a fővárosba autóval. Még ez is megéri, legfeljebb nem a MÁV-nak, hanem a benzinkutaknak tejelnek.

Az igazsághoz tartozik, hogy két „sima” gyorsvonat is indul vasárnap késő délután a Déli pályaudvarra, de aki rövidebb menetidővel a Keletibe szeretne érkezni, az nem akar hosszabb menetidővel a Délibe menni. Ahogy a vendéglátásban dolgozó ismerősöm egy hasonlattal élt, ha valaki mindenáron pacalt akar rendelni, akkor nem fogják rábeszélni a cigánypecsenyére.

Furcsa üzletpolitika

A történtek óta próbálja megerőszakolni gondolatait, de sehogyan sem érti. Természetes dolog, hogy ha valaki Budapestről hazajön a szüleihez, családjához az otthonába, akkor igyekszik minél több időt ott tölteni, s – ha nem muszáj – nem akar már szombaton délután vagy vasárnap délelőtt visszautazni. Ha ezt tudják – s bizonyára tudják – a vasúttársaságnál, akkor miért nem erősítik meg azt az időszakot, amikor a legtöbben szeretnének utazni, méghozzá gyorsan és kényelmesen, Intercityvel.

Uram bocsá’, még rákapcsolhatnának egy-két kocsit a szerelvényre, a mozdony bizonyára többet is el tud húzni. Ha nincs több kocsi, az pedig már valóban a vég. Inkább lemondanak az utasról? Valahogy még mindig fordítva ülünk a lovon, azaz úgy tűnik, hogy nem a MÁV van az utasokért, hanem az utasok vannak kiszolgáltatva a vasútnak.

Vajon a jegykiadók értesítik-e az illetékeseket arról, hogy már elfogytak a helyjegyek, jó volna tenni valamit? S, ha a kiindulási állomáson nem lehet jegyet venni, mit várhatnak a köztes állomások potenciális jegyvásárlói? Az is érthetetlen, hogy Pesten lehet jegyet kapni még pénteken reggel is az aznapi Szombathelyre tartó Intercitykre, azaz hazajutni nagyobb az esély ilyen vonattal, mint visszautazni.

A leírtakhoz csak annyit: folyamatosan hallani, mennyire rosszul áll a MÁV, hogy kevés az utas, hogy újból népszerűvé kellene tenni a vasúti közlekedést. Ugyanakkor egyes szerelvények szinte üresen közlekednek, másokra pedig nem tudnak jegyet adni.

Persze lehet azt a módszert alkalmazni, hogy adott egy szerelvény, vagy ráfér valaki, vagy nem. De lehetne az igényeknek megfelelően is összeállítani a szelvényeket, főként, ha már napokkal korábban kiderül mekkora is az igény. Egy utasbarát, utascsalogató üzletpolitikánál nem kétséges, hogy melyiket kellene alkalmazni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény