Videóra vette két kém keresztre feszítését és kivégzését az ISIS

Videojátékokban használt látószögből vették filmre a szíriai Rakkában.

Fotókat közölt az Iszlám Állam a legújabb propagandavideójából, melyen kémeket végeznek ki. A felvétel – amit videojátékokban használt látószögből vettek filmre – a szíriai Rakkában készült - írja a Daily Mail.

dailymail.co.uk

Az ISIS

hivatalos

, Wilayat ar-Raqqah névre hallgató csatornáján hozta nyilvánosságra a képeket, melyeken jól látszik, hogy a keresztre feszített embereket tucatnyian állják körül, köztük nők és gyerekek is.

dailymail.co.uk

Mindkét férfit narancssárgába öltöztették, a kivégző tisztek pedig felolvasták a vétküket, miszerint az ellenségeik számára próbáltak információkat gyűjteni.

dailymail.co.uk

Miután megölték a kémeket, arab nyelven írt üzenetet ragasztottak a testükre. Az Iszlám Állam arra hívta fel a figyelmet, hogy mások ne próbáljanak a közelükbe férkőzni, mert ők is hasonlóan járnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Terror