Ismét a dobogó legfelső fokára állhattak a kőszegi Buza ikrek

Aranyéremmel térhettek haza Kókáról.

Március 6-án rendezték meg Kókán a XII. Tóth Ákos Nemzetközi Emlékversenyt, amelyre a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület két bokszolóját is meghívták.

Buza Rafael ifjúsági férfi 64 kg-ban a kecskeméti Horváth Krisztián ellen, Buza Rómeó pedig ifjúsági férfi 69 kg-ban a horvát Gabriel Debanic-kal szemben ragadott kesztyűt.

Fitt-Box Ökölvívó Egyesület

A Buza ikrek ezúttal sem okoztak csalódást, teljesítményüknek köszönhetően mindketten aranyérmet szereztek és a dobogó legfelső fokára állhattak.

„A múlt heti verseny után a srácok magabiztosabban mozogtak és végig nagy nyomást tettek ellenfeleikre, elégedettek vagyunk a teljesítményükkel!” – mondta lapunknak Gombai János edző.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport