Múlt héten mi is
megírtuk,
Egy műszakra áll át a győri Audi, a kecskeméti Mercedes teljesen leáll
2021.
January
19.
09:36
hogy globális alkatrészhiány miatt az Audi Hungaria győri üzeme bejelentette: a szokásos három műszakos munkarendről át kell állnia az egy műszakosra.
Czechmeister Mónika, a vállalat kommunikációs vezetője az MTI kérdésére most pénteken elmondta, hogy a gyár most visszaállhat a három műszakos munkarendre.
Czechmeister Mónika felidézte, hogy a félvezető alkatrészek iránti igények az elmúlt időszakban világszerte olyan mértékben növekedtek, amely az alkatrészszállítások kiesését vagy jelentős késését okozta. Ez hatást gyakorolt a világszerte működő autógyárak, így az Audi Hungaria működésére is.
"A motorgyártás alapvetően a normál termelési rend szerint dolgozott, de átmeneti csökkentett termelés, részleges műszaklemondásokkal előfordult" - mondta el.
Hangsúlyozta, hogy az alkatrészellátás bizonytalanságait a jövőben sem tudják kizárni, ugyanakkor ennek a termelésre gyakorolt hatásait igyekeznek minimalizálni. A konszernnel közösen figyelik és elemezik a folyamatosan változó keretfeltételeket.
A vállalat gyártási eredménye egyébként csökkent tavaly 2019-hez képest. A győri üzemben 1 millió 661 ezer 599 motort gyártottak 2020-ban, 307 143 darabbal kevesebbet, mint 2019-ben. 155 ezer 157 jármű gördült le a gyártósorról, 9660 darabbal kevesebb, mint az előző évben.