Itt a csodafegyver, Orbán Viktor bejelentette a digitális polgári körök elindítását

A miniszterelnök nagy bejelentése Tusnádfürdőn.

Orbán Viktor a bejelentettnél kicsit előbb kezdte meg tusványosi beszédét, amiről már napokkal korábban többször is posztolt a közösségi oldalakon azzal, hogy nagy bejelentés várható Meghosszabbították péntelen a regisztrációt Orbán Viktor tusványosi beszédére 2025. July 26. 09:03 .

A jövő évi választásokkal kezdett, azt mondta, saját, belső méréseik szerint, ha most vasárnap lennének a választások, akkor 106 egyéni körzetből 80-at nyernének, ez fölényes győzelem, ami elsöprő többség. (Mi tesszük hozzá, hogy a Fidesz 2022-ben 87 körzetben győzött a 106 választókerületből.)

Orbán a Kneecap együttes Magyarországról való kitiltásáról azt mondta, a szervezőknek lehetett volna annyi eszük, hogy nem hívják meg őket, és azt is elmondta, hogy találkozott Románia új miniszterelnökével.

A nagy bejelentés

Orbán bejelentette a Digitális Polgári Körök elindítását, amiből az első már el is indult, és a honlap is aktív lesz hamarosan - mondta. Hozzátette, a digitális teret jelenleg a trollkodás uralja, ezért a közösségüket újra kell szervezni az új világnak megfelelően: a trollkodással ellentétben létre kell hozni a hazaszeretet kultúráját. Megjegyezte, hogy erre a Harcosok Klubja nem alkalmas, annak más feladata van.

A miniszterelnök hosszan fejtegette, hogy a magyarok sok mindent nyertek Donald Trump győzelmével. Orbán szerint először is sikerült elkerülni a világháborút, megszüntették a Magyarországgal szembeni politikai diszkriminációt, be tudják fejezni Paks II-t, és új beruházások is jöhetnek.

(Címlapfotónk egy korábbi tusványosi beszédről készült.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet