Itt van, megjött - Elindult a Telex.hu, az Index utódja

Ahogy sajtótörténeti nap volt július 24., úgy a mai is fontos dátum lehet.

Amióta 2020. július 24-én a teljes szerkesztőség felmondott Videó: Eljött a nap, úgy tűnik, az Indexnek annyi 2020. July 24. 13:13 Magyarország vezető hírportáljánál, sok százezren-milliónyian várják, hogy hogyan alakul majd a beígért folytatás.

Annyit lehetett tudni, hogy az Index.hu újságíróinak többsége együtt marad, és nagyon sokan – 34 ezren – anyagilag is támogatták az újra indulást.

A mai napon ez megtörtént.

A Telex.hu immár kiélesítve várja az olvasókat.

A Telex.hu csapata
Telex.hu

"Mi mindig mindent meg fogunk tenni, hogy a tőlünk megszokott sokszínűséggel, gyorsasággal és pontossággal tudhassátok meg, mi történik Magyarországon és a világban" – olvasható a beköszönő cikkben, amelyben a csapat többek között azt kéri az olvasóktól, hogy legyenek türelmesek velük:

"El sem tudjátok képzelni, mennyi minden kell ahhoz, hogy egy internetes újság el tudjon indulni, valójában nem egy-két óra munka összerakni mindent. Mivel nagyon kevés időnk volt arra, hogy a Telexet elindítsuk, egyelőre tesztidőszakkal kezdünk, és közben nagyon köszönjük, ha jelzitek, hogy szerintetek miben kell még fejlődnünk, és azt is, ha a működést befolyásoló hibát láttok az oldalon."

Az oldal – ami láthatóan valóban birkózik az indulási technikai nehézségekkel - dizájnja és színvilága lényegesen eltér az Indexnél megszokottól, de könnyen változhat ez is menet közben.

A Telex.hu indulása jóval túlmutat egy újabb hírportál születésén: tesztlaboratóriuma a magyar sajtószabadság határainak és az alternatív finanszírozási formáknak.

Hajrá!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek