Ráadásul utasát korábban kitiltották Ausztriából.
Egy erősen ittas sofőrt fogtak el a rendőrök karácsony napján az egyik osztrák autópályán. A sofőr 235 km/órás sebességgel próbált meglépni a rendőrök elől – írja az orf.at.
A rendőröket egy másik autós értesítette, mert feltűnt neki a magyar sofőr erősen agresszív vezetési stílusa. Az autót sokáig üldözték a rendőrök, végül Puckinger Berg környékén tudták megállítani.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy 28 éves magyar férfi vérében csaknem két ezrelék alkohol volt, és az is, hogy a kocsi utasát korábban kitiltották Ausztriából. Ezért letartóztatták és a welsi rendőrség börtönébe szállították.
A rendőrök elvették a magyar vezetői engedélyét és a kocsikulcsát. Tetemes bírságra és hosszú jogosítvány bevonásra számíthat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!