Pedig az elmúlt hetekben komoly indulatokat vetett az ügy, elsősorban Balassa Péter jobbikos városi képviselő cigányozós közleménye Közleményben cigányozik a helyi jobbikos 2013. May 29. 12:58 , majd közgyűlési
Vépről olcsóbb lenne a távhő, mint a Grenortól 2013. June 19. 09:25 felszólalása után. Mindkettőben azt kifogásolta, hogy a város – uniós pénzből – felújítja az Óperint u. 18. alatti, városi tulajdonú épületet, szerinte az ott lakók ezt nem érdemlik meg, mert tönkreteszik a lakásokat.
16,5 millióra lehet majd pályázni
A terveket mi kétszer is bemutattuk, egyszer itt
412 millió a szombathelyi Óperint utca környékére 2013. June 16. 15:11 , aztán itt is
Ez áll a szombathelyi Óperint 18. felújítása mögött 2013. July 02. 12:11 . A vihart kavart kijelentések után körbe is jártunk
Nem vagyunk retkek, lakásromboló gazemberek 2013. June 05. 17:13 az épületben, és elmentünk a lakók választott képviselőjének sajtótájékoztatójára
Balassa kérjen bocsánatot a cigányoktól! 2013. June 24. 19:03 . Az indulatok nem csillapodtak, ennek ellenére a csütörtök délutáni lakossági fórumon csupán néhány ottani lakó jelent meg, plusz azok, akiknek ez hivatali kötelességük volt.
Így maga a fórum is rövid volt, nem is fogjuk bő lére, hiszen beszámoltunk már a részletekről. Amiről még nem: a projektben szereplő ún. szoft programokra 16,5 milliós pályázati alap lesz, erre az összegre pályázni lehet majd, persze a tervezett oktatási, képzési terveken belül. Lazáry Viktor alpolgármester kijelentette, döntően munkaerő-piaci fejlesztést segítő programokról van szó.
Később azt is megtudtuk, hogy a programban résztvevőknek egyéni megoldásokat keresnek, ezért mindenkinek felmérik az előképzettségét, egészségi alkalmasságát. Először képzések lesznek, később az álláskeresésben is segítik őket. Négyhavi ciklusokban 5-5 főt bevonnak a közmunkaprogramba is, max. egy évig.
Az egyik lakó a munkaerő-piaci programokról érdeklődött, a másik meg örült annak, hogy az Óperint, Kálvária, Dózsa Gy. utak kereszteződésében végre megépül a körforgalom.
Ennyi volt a korábban nagy vitát keltő projektről tartott lakossági fórum.