Még mindig javában dolgoznak a szombathelyi jégcsarnokon, szerda délelőtt megnyitották a kapukat a sajtó előtt, és megnézhettük, hol is tartanak most.
Nos, a csarnok kezdi felvenni a végső formáját, de azért bőven van még munka, kilógó kábelek, félig kész csarnok, az épület körül hiányzó földmunkák jelzik, hogy van még tennivaló bőven.
Két és fél éve jártuk be először Bejártuk az épülő 2,5 milliárdos szombathelyi Jégcsarnokot és rákérdeztünk a dolgokra 2018. November 20. 15:01 az épülő létesítményt, az új jégcsarnok megépítését egyébként 2008-ban jelentették be. Eredetileg 2019 végén meg is kellett volna nyitni a 2,6 milliárdos költségre tervezett csarnokot, de akkor még nem látszott az alagút vége.
Tavaly januárban kiderült, Van némi gebasz a szombathelyi jégcsarnok körül 2020. January 28. 13:29 nem lesz elég a pénz, ezt akkor az építőipar árainak drasztikus emelkedésével indokolták. Kiderült, hogy 400 millió forint hiányzik, ezt TAO-támogatásokból akarták rendezni.
Idén márciusban érdeklődésünkre a városvezetés közölte, A finisbe ért „álmaink” jégcsarnoka Szombathelyen 2021. March 01. 18:47 hogy eredményes voltak a nagy cégekkel folytatott tárgyalások, és folyik a munka. Akkor ez év végére ígérték a megnyitást.
A mai bejáráson is ugyanezt a dátumot jelezték előre, pontosabban azt mondták, novemberben készen lesz a jégcsarnok. Ami egyébként 450 főt tud majd befogadni, az év 11 hónapjában lesz nyitva. Lesz benne büfé, lesznek öltözők, mellékhelyiségek, de a lényeg a nyáron is használható műjégpálya.
A csarnok eredetileg a jéghokisok otthona lesz, de a tervek szerint a szombathelyiek is használhatják majd. De ennek részleteiről csak később tudunk beszámolni.