Ezen a héten lett vége az RTL új, A Király című sorozatának. Régen volt már olyan, hogy egy magyar alkotás ennyire megmozgatja a nézők és a kritikusok fantáziáját.
Három kollégánk is leírja a sorozattal kapcsolatos véleményét. Az írásokból az derül ki, hogy Jimmynek nemcsak a zenéje, de az életéről szóló sorozata is megosztó.
Fodor Ármin: akinek Olasz Renátó alakítása tetszett, de szerinte Nagy Ervin túltolta
Amikor másfél éve megtudtam, hogy az RTL sorozatot készít Zámbó Jimmy életéről, fogtam a fejem, hogy ez mi? De amikor eljött a premier, mégis úgy voltam vele, hogy veszteni valóm nincs, megnézem.
Aztán ott ragadtam a képernyő előtt és megnéztem mind a tíz részt. Ez alapján azt mondom, A Király azért emelkedik ki társai közül, mert más, mint amit az RTL-en sorozatként korábban láttunk. Eddig ugyanis a „hagyományos” tévében az volt a megszokott, hogy olyan, már-már szánalmas sorozatokat nézhettünk, mint a Keresztanyu vagy a Barátok közt.
Arról, hogy mennyire adja vissza a nyolcvanas, kilencvenes évek hangulatát a sorozat, fogalmam sincs, de nagyjából így képzeltem, és nekem a fiatal Jimmy, vagyis az őt megformázó Olasz Renátó is elég meggyőző volt.
Nagy Ervin viszont kicsit túltolta a karaktert. Mielőtt elkezdtem volna nézni a sorozatot, volt egy elképzelésem, hogy majd hogyan jönnek sorban a dolgok, ami nagyjából az első öt részig még rendben is volt.
Utána viszont egyre több lett az ugrálás, ami magyarázatnak nem rossz, néha viszont tök felesleges volt. Arról nem is beszélve, hogy sok idő ment el azzal, hogy a későbbi sztori szempontjából teljesen felesleges karakterek történetét húzták el egy teljes epizódig.
Ez persze nem akkora baj. Én például szeretem azt, ha többet tudok annál, mint ami a reflektorfényben van. Személyes kedvencem pont ezért az Interpop fesztiválos epizód, ami egészen élethűen bemutatta, mi és hogyan is zajlott akkoriban Magyarországon. (Korábban nem is hallottam erről a történetről.)
Tetszett az is, hogy teljesen más volt a sorozat képi világa, mint amit eddig láttam. Leginkább az HBO Max Besúgójához áll közel, ami – ha másban nem is tökéletes – egész jól megeleveníti a korszak hangulatát.
Összességében tehát azt mondom, jó ez a sorozat! Szépséghibák persze akadnak bőven, de azt hiszem, ezeket a sokadik újranézés után már el fogom felejteni. Merthogy ha nem is most, de néhány hét vagy hónap múlva mindenképp vissza szeretném nézni.
Józing Antal: Ó, fájdalom, a zeneipar működéséről sem tudtam meg semmi újat!
Nem terveztem, hogy nézem, de aztán láttam a jó osztályzatokat és kritikákat, ráadásul több közeli ismerősöm is őszintén dicsérte a sorozatot, így két részletben megnéztem az első öt részt.
Meg nem bántam, de jobbra számítottam.
Adott egy figura, afféle magyar Elvis, a nép gyereke, istenáldotta tehetség, akit imádnak a rajongók, de akin fanyalog a kritika. Aztán a történetnek tragikus vége lett, amiről mindenki megpróbált minél több bőrt és pénzt lehúzni. A hasonlat persze sántít, mert Zámbó Imre (Jimmy) nem Elvis, Magyarország nem az USA; de kétségkívül vannak hasonlóságok. Jimmy nem képvisel különösebb művészi értéket, de – ahogy azt személyesen is tapasztaltam – tömegeknek nagyon sokat jelent, és hiba lenne erről megfeledkezni.
Az előzmények után abba a hitbe ringattam magam, hogy a sorozatban majd kapok egy kis nosztalgia- és hangulatfröccsöt a nyolcvanas-kilencvenes évekből, és ami számomra még fontosabb, adalékokat a magyar zeneipar színfalak mögötti működéséről.
Csalódtam. A nyolcvanas és a kilencvenes évek emlékeim szerint nem ilyenek voltak. Nem ilyen hangulata volt a kocsmáknak, nem ilyen figurák mozogtak az utcákon, nem ilyen volt az alvilág, a média, és nem így beszéltek egymással az emberek. És mondjuk nem robbantották fel a szórakozóhely tulajdonosának az autóját fényes nappal azért, mert nem fizetett védelmi pénzt.
Ó, fájdalom, a zeneipar működéséről sem tudtam meg semmi újat. Utalásként beúszik ugyan néhány Edda-dal, felbukkan a „szép emlékű” Erdős Péter karaktere, bekukkantunk a botrányos 1988-as Interpop fesztivál kulisszái mögé is, de minden csak jelzés szintjén, felszínesen. Nyilván nem lehet beleszuszakolni egy életrajzi sorozatba a háttéresemények minden részletét, de ami felvillan, abból nem áll össze a kor zenei szcénája, például az, hogy Jimmynek hol is volt a helye ebben.
Nem vagyok elájulva a formától sem, nem szippant be a sorozat, néha bántóan mesterkéltek a dialógusok, van, hogy hosszan időznek egy – számomra – érdektelen mellékszálnál, néha meg épp ellenkezőleg, bedobják a gyeplőt. Lehet, csak nekem vannak nagy elvárásaim, és csak kevés sorozatot néztem végig (Office, Orange is the New Black, After Life, Top Boy), azok viszont – sajnálom, de ez van – más kategóriában játszanak, mint A Király.
De kétségkívül vannak erősségei, és még szórakoztató is a maga módján, így valószínűleg megnézem majd a maradék öt részt is.
Roznár Gyöngyi: Hát, volt mit neki megbocsájtani!
„Szeress úgy is, ha rossz vagyok, vannak őrült pillantok” – hallgattam sok-sok éve egy kocsi anyósülén ülve az akkori barátom által berakott dalt. Pont a Csepel felé vivő Duna-hídon – ugyanis ott élt sztársága idején, és lőtte fejbe magát Zámbó Jimmy. Aztán őszintén csodálkoztam, hogy a barátom tényleg meg is csalt. Lám így forrt össze a művészet és a valóság.
Szóval én, bármennyire is ciki, szerettem Jimmy néhány dalát. Meg tudtam érteni, hogy miért rajonganak érte. Még a temetésre is elmentünk tudósítani fotós kollégámmal, nagy élmény volt, még akkor is, amikor utólag kiderült: a gyászoló tömegből valaki mély bánatában ellopta a telefonomat.
És itt térnék át a sorozatra. A temetés egyik megdöbbentő csúcspontja Jimmy anyukájának egy hatalmas limuzinban való vonulása volt. Ahogy teljes sminkben, királynőként integetett a kocsi ablakából a tömegeknek. Elképzeltem, milyen lehet ő. És körülbelül pont olyannak képzeltem el, ahogy a sorozatban láttam, legalábbis az első pár részben, ameddig én eljutottam.
És ezen kezdő epizódok nyomán meg kellett állapítanom: egész jó sorozat ez! Nem modorosak a színészek, nincsenek életidegen párbeszédek, jók a díszletek, jó kis sorozatnak tűnt az egész. A fiatal Jimmyt megformáló Olasz Renátó egy jó pasi, jó színész. A sorozat által megjelenített sztorijait el tudod képzelni, ahogy az érte rajongó nőket is. (Persze, ha elfogadod, hogy mindenre raktak egy kis csillogó mázat...)
Az akkori zenei főmogul, Erdős Péter bemutatása pedig kifejezetten tetszett. Így működik egy, a nem valódi értékeken, hanem kiskirályi szeszélyeken múló ország.
Aztán valahol ott fogytam el, amikor jött a Háfra Mari, Jimmy egykori modell és táncosnő szeretője, aki Jimmy halála után el is árvereztette a közös vörös szatén, avagy selyem ágyukat, lángoló szerelmük fő helyszínét, aki végül abortusza kényszerült, mert Jimmy körül túl sok volt már a nő és a gyerek.
Annyira vágytam már egy Jimmy-dalra, hogy tovább tudjak menni. Jöhetett volna az Egyszer megjavulok én, vagy esetleg az Egy jó asszony mindent megbocsát! Így most nem tudom Nagy Ervin idősebb Jimmy-alakítását elemezni. De ki tudja, jövő héten lehet odáig is eljutok.
Annyit azonban bizton gondolok, nem rossz irány ez a magyar sorozatok gyártásában.
(A király című sorozatot Kovács Dániel Richárd rendezte, a forgatókönyvet Zomborácz Virág, Bárány Márton és Akar Péter írta. Az RTL streamingoldalán megtalálhatod.)
