Jön a hosszú hétvége, a boltok másképp lesznek nyitva

A legtöbb bolt három napig zárva tart majd.

A szupermarketek, hipermarketek, élelmiszer-üzletláncok és a nagyobb bevásárlóközpontok legtöbbje ugyanolyan rend szerint tart majd nyitva a húsvéti hosszú hétvégén. Április 7-én, nagypénteken, április 9-én, húsvétvasárnap és április 10-én, húsvéthétfőn zárva lesznek, április 8-án, szombaton pedig a megszokott hétvégi nyitvatartás szerint várják majd a vásárlókat.

A piacok szintén zárva lesznek pénteken, vasárnap és hétfőn, ám szombaton nagy részükre a szokásos szombati nyitvatartási rend fog vonatkozni. Egyes Coop, Reál és CBA boltok nyitva lehetnek az ünnepnapokon is. Ezeknél a boltoknál nincs egységes nyitvatartási rend, ezért velük kapcsolatban érdemes külön informálódni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek