Jövőre kétszáz milliárdot kapnak a költségvetésből Mészárosék az autópályák üzemeltetésére

Az állam minden évben rendelkezésre állási díjat fizet a koncesszornak.

A jövő évi költségvetés tervezetéből derült ki, mennyi rendelkezésre állási díjat fizet az állam a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó autópálya-koncessziós konzorciumnak. A kormány 200 milliárd forintot tervezett be a 2024-es költségvetésbe a gyorsforgalmi úthálózat rendelkezésre állási díjának fedezetére – derül ki a büdzsé Országgyűlésnek benyújtott tervezetéből, amit a hvg.hu vett észre.

A kormány 2022-ben adta koncesszióba a hazai autópályák üzemeltetését és fejlesztését 35 évre egy magántőkealapokból álló konzorciumnak, illetve az azok által gründolt projekttársaságnak. A magántőkelapok Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthetők, maga a kormány sem tagadta soha, hogy a két „üzletember” áll mögöttük.

A konstrukció úgy néz ki, hogy az állam minden évben rendelkezésre állási díjat fizet a koncesszornak az üzemeltetésért, aki az első tíz évben jelentős fejlesztéseket is végrehajt. A szerződés azon részeit, amelyekből kiderülne, hogyan alakul a rendelkezésre állási díj a 35 éves időtávon, a kormány nem hozta nyilvánosságra, ám márciusban a Fővárosi Törvényszék – egyelőre nem jogerős – ítéletben kötelezte a Nemzeti Koncessziós Irodát (NKI) a szerződés mellékleteinek kiadására, írja a hvg.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság