Sajtótájékoztató közben tartóztatták le Kakuk Györgyöt, a DK elnökségi tagját

A politikus egy szerb újságíróval jelképesen átvágta a GYODÁ-t Röszkénél, a katonaság bevetése ellen tiltakoztak.

A rendőrök a sajtótájékoztató közben igazoltatták Kakuk Györgyöt, megmotozták, aztán beültették a rendőrautóba - mesélte a telefonban Regős Róbert, aki szemtanúja volt az eseményeknek. Mint mondta, a rendőrkocsi szirénázva, mintegy 100 km/órás sebességgel indult el a magyar-szerb határ röszkei szakaszától.

Regős Róbert

Párttársai követték a rendőrautót, amely a szegedi rendőr-főkapitánysághoz hajtott, a város határában lekapcsolták a szirénát, és onnan betartották a közlekedési szabályokat is. Regősék megpróbáltak információhoz jutni, de kiderült, hírzárlat van, a főkapitányság sajtósa nem is tudott az ügyről, még az sem világos, mivel vádolják a politikust.

Regős Róbert

Kakuk György a honvédelmi törvény tervezett módosítása ellen tartott sajtótájékoztatót, a törvényt a hét második felében fogadja el az országgyűlés. A törvény ugyanis elvileg lehetővé teszi, hogy katonákat vessenek be a menekültek ellen, akár éles lőszert is használhatnak. Mindezt a DK embertelennek, az EU szabályaival ellentétesnek tartja.

Regős Róbert

A sajtótájékoztató közben Kakuk György és Milica Mancsics Sztojkivics neves szerb újságírónővel közösen egy helyen átvágták a GYODÁ-nak nevezett ideiglenes kerítés egy pontját, a magyar oldalon ezért léptek fel a rendőrök Kakuk György ellen.

Regős Róbert

Regős szerint az új törvény életbelépése után ez a cselekedet a nemzetbiztonság elleni bűncselekménynek is minősülhet, de most maximum szabálysértés. A DK-sok egyébként jelenleg is a szegedi főkapitányság előtt vannak, és információkat várnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál