Pest megye nagykőrösi járásában, Kocséron találta ki egy helyi általános iskola egyik diákja, hogy ha már tizenöt éve a suli tetején fészkelnek ezek az elegáns madarak, akkor dobjanak már fel egy kamerát, hogy meg lehessen őket nézni közelebbről is.
A kezdeményezés nyitott fülekre talált a tanárok körében, és a helyi lakosság segítségével 370 ezer forintot szépen össze is kalapoztak a projektre. A gólyákat azóta egész nap lehet nézni, ebben a pillanatban is - mi rájuk pillantottunk, most épp hárman tanyáznak a brutál napsütés miatt már megszikkadt fészekben, nyár végén, ősz elején pedig el is indulnak innen a legmelegebb kontinens felé. Itt lehet őket - megfelelő képzavarral élve - sasolni:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!