A karácsonyi dísszé változott traktor története

Ezekkel a képekkel búcsúzunk az idei karácsonytól, találkozunk jövőre, ugyanitt.

Két évvel ezelőtt látogattunk el Náraiba, ahol egy traktort változtattak karácsonyi dísszé. Ezzel a történettel és ezekkel a képekkel búcsúzunk az idei karácsonytól. Találkozunk jövőre, ugyanitt


Náraiban az Árpád utca 1-es szám alatt találhatók a Putz család traktorai, szám szerint három, amiket az idei karácsony alkalmára ünneplőbe öltöztettek.

Nárai traktor
Nem mindennapi látvány, az egészen biztos
Mészáros Zsolt sadness

A traktorok tulajdonosa Putz Attila, aki nem a zanati képviselő Putz Attila, hanem a nárai mezőgazdász Putz Attila. A névrokonság miatt egyébként Attila gyakran kap például olyan e-mailt, ami a képviselőnek szól, de azt mondta, már hozzászokott és nem zavarja.

"A házat nem is nagyon díszítettük fel, mivel a traktorok után már nem maradt mivel. A három járgány viszont gyönyörűen világít, és ez a gyerekeknek köszönhető" - mesélte Attila.

A gyerekek alatt pedig Putz Benjámint és Putz Alexát érti, illetve Szakály Bencét és Horváth Rolandot, akik nyári gyakorlatukat töltötték a családi vállalkozásnál, de azóta is szívesen visszajárnak segíteni és tanulni.

"A lányom állt elő az ötlettel, hogy fel kéne díszíteni a traktorokat, én pedig rögtön rávágtam, hogy milyen jó ötlet. Örülök neki, hogy a gyerekek élvezik a szabad levegőt, a mezőgazdaságot és a kreatív dolgokat, és nem a gép előtt ülnek egész nap. Mondtam is a lányomnak, hogy díszítsenek csak, szívesen állom az anyagiakat" - mondta el Attila.

Nárai traktor
A háromból az egyik traktor egyébként most is szolgálatban van, feldíszítve rója a szántókat
Mészáros Zsolt sadness

A fényárban úszó traktorok egyébként vonzzák a kíváncsi tekinteteket, sok nézelődő fordult meg a napokban a család udvarában. Attila elmondta, hogy lánya teával, forralt borral és szaloncukorral várja a látogatókat, akik beülhetnek a traktorokba is, kérdezhetnek és körbenézhetnek.

"A mezőgazdaság szeretetéért csináljuk az egészet. Eleve ezért juthatott eszébe a gyerekeknek, hogy traktort díszítenek ház helyett, és az érdeklődőket is ezért fogadjuk szeretettel" - tette hozzá Putz Attila.

Nárai traktor
A teljes galériáért kattintson a képre!
Mészáros Zsolt sadness

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria