Kastélyt venne termálvízzel 300 millió körül a környéken? Mázlija van!

Ezt a pofás kis házikót most potom 312 millióért leakaszthatja. Ráadásul a termálkutakat sem önnek kell lefúrni.

Az Duna House ingatlanügynökség oldalán tűnt fel ez az eladó kastély itt a szomszédban, Celldömölk mellett. Arról nem szól a hirdetés, hogy hány szobát kapunk a 312 milliós vételárért, de akár meg is számolhatják az érdeklődők, hiszen a képek között ott van minden szint alaprajza. A hirdetés szövege pedig mindet elárul:

Sárvár közvetlen környezetében, Celldömölktől két kilométerre helyezkedik el a kis Vas megyei település, amely szoros szálakkal kötődik híres költőnkhöz, Berzsenyi Dánielhez. A család egy másik ágát képviselő Berzsenyi Jenő orvos-országgyűlési képviselő 1905-ben egy egyedülálló romantikus-szecessziós stílusú lakóépületet emeltetett.

Eladó kastély Celldömölk mellett
dh.hu

A Moravetz Zsigmond tervei alapján épült kastélyépület gazdag homlokzati ornamentikával, kovácsoltvas ablakrácsokkal, korlátokkal díszített. Igényesen kialakított angolpark övezi az épületet, a növény- és faállomány gerincét az eredeti, száz évvel ezelőtti telepítés adja, köztük nem egy különleges ritkasággal.

A 3 hektáros terület súlyponti részén, a kellő kiemeltség érzetével helyezkedik el a műemléknek rangsorolt kastélyépület, amely mögött még két összeépített épületszárny található. Az ingatlanhoz tartozik még 6,5 hektár erdő és szántó.

Eladó kastély Celldömölk mellett
dh.hu

A település főutcáján a zárt sorú beépítési jelleg dominál, a kastélypark szellős beépítése megfelelő kontraszttal hívja fel a figyelmet a különleges látnivalóra. A tervbe vett ingatlanfejlesztés egyik alappillére a Sárvár környéki termálvízkincs hasznosítása - az ingatlanon végzett próbafúrás eredményes volt. A műemléképület felújításával és az eredeti funkciók életre keltésével mintegy különleges kulturális töltetet is biztosítanánk a gyógyüdülés mellé.

Ezt a funkciót tölti majd be a két szállodaépület (teljes alapterület 6500 négyzetméter) és a wellnessépület (5000 négyzetméter). A teljes körű felújítás és a teljes beruházás bekerülési ára 17 millió euró, wellnessépület nélkül 9 millió euró. A szállodára és wellnessépületre érvényes építési engedéllyel rendelkezik a cég.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál