Új csapathoz került az amerikai irányító játékjoga.
Ínszalagműtét miatt távozott az Egis Körmend NB I-es férfi kosárlabdacsapatától Kendrick Perry. Az amerikai légiós december végén köszönt el a klubtól azzal a reménnyel, hogy műtétje után, a következő szezontól újra teljes erőbedobással folytathatja pályafutását.
A hírek szerint erre minden lehetősége meglesz: tengerentúli beszámolók szerint ugyanis a Los Angeles D-Fenders csapata számít a játékára. Az észak-amerikai D-Ligában teljesítő együttes honlapja nemrég közölte, megszerezte Perry játékjogát a játékos korábbi csapatától, a szintén D-Ligás Iowa Energytől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!