Kényszerleszállást hajtott végre egy Bukarestbe tartó gép Budapesten

Megszakította útját Budapesten a Ryanair Brüsszel–Bukarest járata.

A gép fedélzetén 176 utas és 9 fős személyzet tartózkodott. A gép technikai probléma miatt hajtotta végre a kényszerleszállást. A leszállást követő ellenőrzés során a szakértők nem találtak semmilyen anomáliát, tűzre utaló nyomot a repülőgépen. A gép egyelőre Budapesten parkol, az utasokat pedig egy másik repülőgép szállította tovább Bukarestbe még az este folyamán - közölte a Budapest Airport.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek