Az iparosmunka árnyékában
Még éppen bent éri a szombathelyi multiplexben a két hónapja műsoron lévő Transformers-filmet a G. I. Joe - A Kobra árnyéka című új hollywoodi látványosság. Ez az a mozi, amiben csalódni nem lehet, hiszen túl sokat nem is érdemes várni tőle, amit viszont igen (látvány, lélegzetelállító akciók és speciális effektek kavalkádja), azt megbízható iparosmunka módjára szállítja. És nem véletlen, hogy éppen ezt a darabot emlegetem fel, hiszen mindkét opusz esetében ún. termékfilmről van szó: vagyis a vászonra pakolt varázslat csupán ürügy egy jól megtervezett kereskedelmi gépezet beindulásához.
A bemutatót vélhetően rögvest követik a játékfigurák és gyorséttermi menük, majd a többi elem a számítógépes játékoktól a magazinokon és matricás albumokon át a tv-verziókig (hogy kicsit ferdítve a Toy story-t idézzem: a kereskedelmi
Végtelenbe és tovább!
). Ezúttal (is) a Hasbro cég közismert akciós figuráinak kalandjai elevenednek meg élőszereplős változatban.A sztori tulajdonképpen mellékesnek is tekinthető: a soros világmegmentés, kellőképpen ármánykodó és kétszínű negatív figurákkal, egymásnak feszülő és csúcstechnológiában meg közelharcban egyformán jártas elitcsapatok nemes vetélkedésével, a hölgyközönség - kissé erőtlen - megnyerésére pályázó romantikus szálacskával.
A katonásosdik világa
Az amerikai szlengben leggyakrabban a gyalogság megnevezésére szolgáló kifejezés (egyébiránt g overnment issue-t fed) hőseinek kalandjai 1942-től eredetileg képregény, majd az 1960-as évektől töretlenül népszerű akciósfigura-korszak után tv- és rajzfilmsorozat, később videojáték formában önálló populáris univerzummá váltak. A nagymozis verzióért, valamint a befektetők pénzének hasznos elköltésért ezúttal a Múmia-trilógia és Skorpiókirály forgatókönyvíróként is dolgozó direktora, Stephen Sommers volt felelős.
Vélhetőleg a jelzett dolgozatainak sikere miatt esett rá a választás, bár ezúttal kivitelezői védjegyeinek (izgalmas és jó érzékkel adagolt kalandfordulatok, kellően nagy mennyiségben adagolt humor és az akciós zsánerfilmek kliséinek ironizáló alkalmazása) kibontakoztatása teljesen a speciális effekt részleg munkálkodása mögé szorult.
A fiúszobák polcairól ismerős karakterek (Hawk tábornok, Duke, Kioldó, Kígyószem, Kőkemény, Viharárny és a többiek) életre keltői jellegzetesen nevesebb sztárokat kinézetükkel vagy játékukkal megidéző másod-, de inkább harmadvonalbeli színészek (kivéve a tábornokot alakító Dennis Quiad, akinek referenciáiban vélhetőleg nem ez a szerep szerepel majd az élen). Leginkább a ’80-as vagy a ’90-es évekbeli gyermekszobájukat feltámasztani kívánó, a gyermekkori katonásosdik hangulatába visszavágyó hímneműeknek ajánlott nyáresti kikapcsolódás.
Che – Az argentin
Mintha egy zsaru ecsetelné a törvényszegő lét izgalmas világát, vagy egy bűnöző a precíz rendőri munka rejtélyt megoldó eredményességének ízét - nagyjából ez a hasonlat jut az ember eszébe a Che - Az Argentin című amerikai film láttán. A XX. század legemblematikusabb és legvitatottabb, de kétségtelenül máig töretlenül népszerű világforradalmáráról szóló életrajzi mozi nagyobb részt amerikai (!) pénzből (bár spanyol és francia társvállalkozókkal) és amerikai rendező dirigálásával készült el.
Che Guevarra a jobbos szellemiségűeknek ma sem más, mint maga az ördög, az erkölcs nélküli gyilkos kommunista/terrorista megtestesítője, a balosoknak meg természetesen a hithű és háttérbe húzódóan szerény harcos és követésre igazán érdemes politikai vezető ikonja. Mindenki másnak pedig ellentmondásos, de karizmatikus, mára jobbára a pólóboltok népszerűségi listáinak éléről ismert popkulturális hivatkozási pont.
A Che - Az Argentin a forradalmár életének a Fidel Castróval történt mexikói megismerkedésétől a kubai felkelés és forradalom 1959. januári győzelméig terjedő időszakáról szól, javarészt az 1956-tól megindult gerillaharc kezdeti gyötrelmeit, kétségeit és szívós munkával elért átütő sikerét mutatja be. Patetikus dicshimnuszt és forradalmi romantikát viszont senki ne várjon: Steven Soederbergh vitatható, de kétségkívül érdekes nézőpontot választott a biográfia tálalásához.
Leszámolni a legendával
A cselekmény fókuszában szinte kizárólag Che alakja, döntései és gondolkodása áll, minden és mindenki más (a korszak és a Batista-rezsim elnyomó világa, a kubaiak nyomora, a harcostársakhoz fűződő viszonyai) csak elmosódó, alig felvillanó kulissza ehhez. A kezdetben összefüggéstelen, ám a felkelés és gerillamozgalom hatásának logikáját követő emlék-epizódok füzéréből összeálló film ráadásul keretjátékot kapott, amelynek töredékeiben a kommunista Kubát az ENSZ-ben képviselő politikus a világszervezetben és amerikai riportereknek beszél a győzelemig megtett útról az 1960-as évek televíziós képi világát megdöbbentő hitelességgel megidéző ál-dokumentarista felvételeken.
szólj hozzá: Che - Az argentin - előzetes
Ismerőssé váló karakterek és összefüggő történet híján rokonszenvezni vagy azonosulni nagyon nehéz, a film folyamatosan eltávolít és elidegenít. Hogy mégsem rideg és távolságtartó, arról leginkább a főszereplőt alakító zseniális Benicio Del Toro néha izzón átélt (és Cannes-ban tavaly díjazott) játéka gondoskodik és emlékezetes a számtalan spanyol ajkú epizodista jelenléte is. A film csúcsjelenete, Santa Clara városának Che vezényletével abszolvált ostroma pedig az akciókra várakozók igényeit is kielégíti.
Steven Soederbergh mozija ellentmondásos, de kétségkívül formátumos alkotással gazdagítja A motoros naplójával pár évvel ez előtt elindult Che-filmek sorát - ráadásul egy szuszra elkészült egy (remélhetőleg szintén szemügyre vehető) második rész is a Che életének záró szakaszát tárgyaló fejezettel. A mítoszban kételyek nélkül hívőknek és a mítosz kitartó rombolóinak egyformán kötelező néznivaló! (Ezt már láttuk 10/7 pont)
A tragikus aktualitás
Van az úgy, hogy valami művön kívüli váratlan vagy tragikus esemény tesz érdekessé, pikánssá egy alkotást, mint történik ez a Versailles című francia film magyar bemutatója esetében. Az egyik főszerepet alakító Guillaume Depardieu pár hónappal ezelőtt ugyanis végzetes fertőzést kapott egy romániai forgatáson és banális módon tüdőgyulladásban elhunyt. Halálának köznapisága szöges ellentétben áll balhés életével, személyes mítoszával és imidzsével: a színész-családban felnőtt és zseniális apa, Gerald Depardieu árnyékából kibontakozni soha nem tudó fiatal művész a nagyközönség számára mindig is ismertebb volt indulatos természetéről, részeg balhéiról és verekedéseiről, motoros mutatványairól és baleseteiről (melyek egyikében fél lábát is elvesztette).
Nos, utolsó befejezett szerepében, Pierre Schöller tavalyi rendezői debütálásában mintha saját szabályokat nem tisztelő, normaszegő énjét alakítaná: a Damien néven futó drogos csavargó a nevezetes királyi kastély környéki erdőkben éli a peremlétet öntudatosan felvállaló társadalmon kívüliek kemény, de szabad életét. Kunyhójában egy nap feltűnik a szociális munkások elől bujkáló Nina és pár éves kisfia, Enzo.
Amikor a nő másnapra nyomtalanul eltűnik, a srácot a hajléktalan férfire hagyja. Damien több körben próbál szabadulni a hallgatag gyermektől, aki kivert házállat módjára újra és újra feltűnik a közelében, hiszen ösztönösen megérzi a csavargó által kezdetben keményen tagadott gondoskodást és elemi kötődést.
Giccses nyomorábrázolás
A rideg körülmények között találkozott furcsa páros kapcsolata áll a sztori középpontjában - az esélytelenek esélyeinek feszegetésével egyetemben. A rendező igyekszik a nincstelenek világát egyszerre nyers és egyszerre költői képekbe fogalmazni, ami persze azzal az ellentmondásos eredménnyel jár, hogy a szentimentálisabb nézők megrázóan realistának, a tárgyilagosabban gondolkodók pedig szépelgőnek és giccsesnek fogják érezni a Versailles nyomorábrázolását.
A mozi mindenestre érdekes adalék az outsider-mozik (pl. Csoda Milánóban, Éjféli cowboy, vagy francia vonalon Luc Besson Metro-ja, esetleg a magyar Kontroll) és a két idegen karakter találkozását és lassú megbarátkozását elmesélő történetek (hogy csak ennek magányos férfi és gyerek alváltozatát idézzük: Három férfi és egy mózeskosár/bébi, Kolja, Apafej) sorában. A tartalmas és témája ellenére mívesen megcsinált, érzelmes művészfilmek szerelmeseinek ajánlható leginkább.
