Erdő Péter bíboros szerint, aki a házába menekültet fogad be, az embercsempészet bűnével terheli meg lelkét.
A reverenda senkit sem véd meg
Kijelentése számos Krisztus követőt (sőt, valószínűen Krisztust is) felháborította. Evvel kapcsolatosan magam sem rejteném véka alá, hogy nem minden keresztény csempész, ahogy nem minden csempész keresztény.
Míg ezen a fordulaton gondolkodik a KDNP és a vele szövetséges katolikus egyház vezetősége, hadd fúrjak a püspökök lelkébe egy lukat. Erdő Péter kijelentése azért nem döbbentett meg, mert már megszoktam korábbról, hogy a felsőpapság könnyedén mond le a szegényekről a gazdagok hatalma miatt. Milyen hangulatos húsvéti beszédet írt 1986-ban például Lékai bíboros arról, hogy egy rendes kereszténynek illik fegyvert fognia.
A nemrégiben Istenhez távozott Paskai László bíboros úr is kapott a III/3-asoktól fedőnevet, ő volt a „tanárúr”. A mi családunk mindig is járt templomba, ezért hamar megtanultuk, hogy Isten szolgája a földön másnak is a szolgájává kényszerül. Nem volt egyszerű gyerekként szeretni a papot, és félni tőle, hátha ő az, aki az ellenség kezére ad. Azóta tudom, felnőttként, hogy a reverenda nem véd meg senkit az árulástól. De ennél rosszabb, amit Krisztus mond azokról, akik a kicsiket megbotránkoztatják, mert jobb annak malomkövet kötni a nyakába....
A világi hatalom markában
Úgyis mondhatnám, hogy a kereszténységnek amennyire jó volt a Nagy Konstantin-féle államvallássá való pozicionálása, annyi kárt is elszenvedett tőle. A politikai függetlenségét mindenképp, és az eltelt ezer év alatt a helyzet nem sokat változott. Főleg Magyarországon, ahol mind a mai napig nem rehabilitálták például Bulányi Györgyöt, a Bokor-közösség alapítóját, de mindenki gyanús volt, aki nem a „békapapoknak” bégetett.
Pont Ferenc pápa feltűnése jelentett reményt ez ügyben a világnak, mert ő Buenos Airesből érkezett, egy volt katonai diktatúrából, átitatva a „felszabadítás teológiától”. Pont akkor, amikor Lékai bíboros szemen köpte Krisztust, Medelinben Dél-Amerika püspökei összegyűltek, és kimondták: a világban a profit fontosabb az embernél, és ezen változtatni kell, akár társadalmi harc formájában is. Ez a gondolat, hogy egy ember többet ér, mint az én házam, vagy hazám, gondolom, nem menne át simán olyanok fején, mint Hende, vagy Semjén. Argentinában,
Chilében még ennél is többre vetemedtek a papok és civilek, nemet mondtak nemcsak a politikusoknak, hanem az üzletembereknek is, hiába voltak maffiózók. (Most is igaz, hogy nem minden üzletember maffiózó, és fordítva.) Az eredménye is megvolt, Romero püspököt mise közben lövik homlokon. Milyen érdekes, Budapesten egy bíboros hülyeségeket beszél politikai igazodásból, ezidőben Rómában meg boldoggá avatják Romerót, így nagy valószínűséggel nem sokára ő lesz posztmodern korunk politikai szentje.
Vatikán és Budapest
Róma hiába fekszik kb. Európa közepén, a közép-európai Budapest ettől annyira messze van, hogy nem is érezni azokat a reformhatásokat, amit Bagoglió püspök (Ferenc pápa) megjelenése okozott. Példa rá, hogy ő hiába cserélte le a páncélozott luxusautóját egy Ford Fókuszra, s buzdította kollégáit hasonlóra, hazánkban a püspököknek továbbra is megfelel munkájukhoz a prémium minőségű német autó.
Vagyis hiába hírdette ki ex chatedra, minden plébánia fogadjon be egy menekült családot, egy magyar bíboros szembe szállt vele, és ellenkezőleg prédikált. Miért tehette ezt? Miért mehet a magyar klérus szemben a tanítóhivatalával? Korábban úgy tudtuk, hogy a katolikusoknál az egyszemélyes pápai vezetés fontos és fundamentális kérdés, ehhez képest a kommunisták demokratikus centralizmusa gyönge másolat volt csupán.
Mindegy, a politika pénzért cserébe mindig adott annyi játszóteret az itteni csuhásoknak, hogy könnyedén kibújhattak a vatikáni szellem alól. A II. Vatikáni Zsinat eredményeit is próbálták elhallgatni, talán sikerrel, mert ma is szoktam beszélgetni olyanokkal, akiknek erről fogalmuk sincs. Ami még ennél is rosszabb, nem egy papot hallottam panaszkodni arról, hogy ez a jezsuita Ferenc egy vörös kommunista pápa, és nemsokára összeomlik miatta az egyház. Egyházon általában a klérus magát érti, ebben az értelemben talán el is hiszem.
A cölibátus, az elváltak kitagadása és más hasonlók miatt senki nem kívánkozik papnak, ami már a misék megtartását fenyegeti. Persze, ők nem a nyájat féltik, hanem magukat, a társadalmi pozíciójukat, ami szégyen. Éppen akkora szégyen, minthogy egy püspök nem a szegények, menekültek oldalára áll, hanem a gazdagok és hatalmasok mellé. Így előfordulhat az a hungarikum, hogy a magyar katolikus egyházvezetés szembe megy a vatikáni iránnyal, és negligálja Ferenc pápa forradalmi reformjait. Ezért szoktam mondani, ha kérdik, hogy én római katolikus vagyok, nem budapesti.
Találkozás az Úrral
Nem irigylem Erdő Pétert, megmondom, miért nyomorultabb ő bármelyik szír menekültnél. Mi hisszük, hogy halálunk után találkozunk Krisztussal, ahol „pörlekedhetünk” vele, de már úgy, hogy színről-színre, és nem homályosan látunk. Vajon mit fog mondani a bíboros Jézusnak? Hogy fogja kidumálni magát az alól, ami képtelenség?! De van neki egy jó hírem, ha megbánja ezt a gyalázatos csempészdumát, Isten megbocsát neki. Most már minden Erdő Péteren múlik. Remélem, elég ideje lesz a bűnbánatra.
Bakács Tibor
római katolikus