Ezt a füvet se fogják már elszívni Keszthely környékén

De máshol sem.

A police.hu írja fotók kíséretében: a körzeti megbízott március 10-én kora délután Sármelléken, az Arany János utcában négy idegen férfit igazoltatott egy elhagyott tűzoltószertárnál. A zalai rendőrök a helyszíni szemle során a helyiségben négy tő vadkendert találtak cserépbe ültetve, valamint további három tövet már szárítottak. A szemlén résztvevő botanikus szakértő elsődleges véleménye szerint a megtalált növények virágzás előtt álló kb. 40-50 centi magas vadkender növények.

A helyszínen a termesztést elősegítő ventilátorokat, fűtéshez használt világító berendezéseket, sátrakat, tápoldatokat találtak a rendőrök.

police.hu
police.hu

Az egyik férfi lakásán házkutatást tartottak a nyomozók, ahol 106 gramm levéltörmeléket és egyéb vadkender termesztéshez szükséges tárgyakat találtak.

A nyomozók mind a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, akik közül K.T. 24 éves keszthelyi férfi azt mondta a rendőröknek, hogy egy nagykanizsai barátjával saját fogyasztásra termesztették a vadkendert. Az ehhez szükséges elméleti tudást, valamint a technikai berendezéseket is az internetről rendelték és vásárolták meg. A bűncselekmény elkövetését a két fiatalember elismerte, akik azt is elmondták a nyomozóknak, hogy 23 éves keszthelyi társuk csupán sofőrként volt jelen, a másik nagykanizsai férfitől pedig a magokat vették.

Végül vessünk egy pillantást a magát szavazófülkének álcázó termőhelyre:

police.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál