Összesen 23 útszakaszon csökkent a megengedett maximális sebesség idén az országban. Vas megyében is történt változás.
A Vezess.hu gyűjtötte össze az adatokat megyékre bontva, ebben szerepel, hogy Vas megyében
A 87-es másodrendű főút Kám-Szombathely-Kőszeg résznél kiterjesztették a lakott területet a 45-ös kilométerszelvénynél. Ezen szakaszon korábban nem létezett sebességkorlátozás. A sáv sebességszabályozása módosult a korábbi 70 km/óra helyett 50 km/re mindkét oldalon. A korlátozást az országos közút melletti ipari, kereskedelmi célt szolgáló ingatlanok biztonságos kiszolgálása indokolta.
Szintén 70-ről 50 km/órára csökkent a megengedett tempó a 87-esen Kám-Szombathely-Kőszeg résznél a 48-as kilométerszelvénynél, ugyanabból az okból.
2020-ban eddig 27 különböző szakaszon módosította a járművek maximálisan engedett tempóját a Magyar Közút Zrt. (MK) – derül ki a lap által kikért adatokból. 23 útszakaszon csökkent a megengedett maximális sebesség idén, 4 helyen növekedett. A beavatkozások lokális jellegűek, az érintett szakaszok hosszúsága igen eltérő, akadnak köztük ideiglenes módosítások is.
A változtatásokat jellemzően nem a kötelező forgalmirend-felülvizsgálataik eredményezik, hanem főként üzemeltetési tapasztalatok, illetve lakossági és önkormányzati kezdeményezések, de találni köztük rendőrségit is - hívta fel a figyelmet a lap.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!