A Magyar Nemzet információi szerint hétfőn zsarolás és más bűncselekmények gyanúja miatt több személyt is előállítottak. P. József előállításáról már beszámoltunk
Válogatott focista zsarolhatta Borkait a szexvidóval 2019. November 19. 20:20 , azonban, mint kiderült, hétfőn előállítottak között van két, prostituáltként dolgozó nő is. A lap információi szerint, a Marina Part Lakóparkból elvitt örömlányokat őrizetbe vették, és a hatóságok indítványozzák kényszerintézkedés (letartóztatás) elrendelését velük szemben.
Mint írják, a két lány azonos azzal a két huszonéves magyar nővel, akik Borkai Zsolt győri polgármester horvátországi hajóutazásán szexuális szolgáltatásokat nyújtottak a volt politikusnak és a hozzá közel állónak tartott neves győri ügyvédnek.
A lap úgy tudja, hogy a két őrizetbe vett, a hírek szerint politikus és üzletember kuncsaftokat is kiszolgáló magyar prostituált zsarolással is megpróbálkozott, ám a nyomozás érdekei miatt egyelőre nem tudható, hogy kit zsarolhattak meg.
Információk szerint egyébként a hajón szolgáltatást nyújtó két magyar és még további három horvát nő, valamint a horvát luxushajó üzemeltetőjének a szerepét a horvát hatóságok is vizsgálják, mivel ott teljes egészében büntetendő a prostitúció.