Ezzel persze nem áll egyedül. Sokan azzal hivalkodnak, és akarnak maguknak elismerést kivívni, hogy ők bizony munka mellett tanulnak, felnőtt fejjel is iskolapadba ülnek. Napjainkban újra divat lett, hogy ilyen-olyan szintű politikusok, képviselők gyorstalpalókon szereznek, majd lobogtatnak különböző bizonyítványokat. Ez igen! – mondhatnánk, és fejet is hajthatnánk, de mint oly sok mindenben, a látszat ebben is csal. Mert nem mindegy, hogy valaki magasabb szintű tudásra vágyik, tovább akar tanulni, vagy éppen azt kell pótolnia, amit annak idején kihagyott, uram bocsá’ nem tudott teljesíteni.
Ha egy meglett korú politikus, önkormányzati képviselő, de akár csak egy hétköznapi honpolgár is azzal dicsekszik, hogy ő példát mutat az ifjúságnak, mert valamilyen iskolába jár, nem árt gyanakodni. Lehet, hogy az illető nem volt képes leérettségizni, abba kellett hagynia az egyetemet, főiskolát, s most könnyebben akarja teljesíteni azt, amit annak idején nehezebben nem volt képes. Ez pedig inkább szégyen, mint érdem.
Mert tegyük a szívünkre a kezünket, amit négy-öt év alatt kemény nappali képzéssel, szigorú tanárokkal, napi több tanórával, sok vizsgával nem sikerült elvégezni, teljesíteni, azt a mai világban munka mellett, esti vagy levelezős módon könnyű szerrel sikerülhet. Kisebb a szigor, a követelmény, elnézőbbek a tanárok, a vizsgáztatók, s még a statisztika is szebben mutat.
Mondjuk ki őszintén, aki ma beiratkozik egy érettségit adó nem nappali képzésre, valamilyen szakképzésre, gépjárművezető képzésre, az már előre zsebében érezheti a bizonyítványát, jogosítványát, különösen így van, ha a képzésért fizetnie is kell. Mert ki vállalja annak ódiumát, hogy majd azért nem választják az adott képző intézményt, mert túl szigorúak a követelmények, meg lehet bukni, s elúszhat a pénz.
Ha pénz van hozzá, még „besegítőket” is lehet találni a feladatok megoldásához, a sikeres levizsgázáshoz. Hiszen napjainkban pénzért kitapétázhatja valaki a lakása előszobáját különböző – akár legális, akár illegális módon hozzájutva - végzettséget bizonyító oklevelekkel, bizonyítványokkal, tanúsítványokkal. Az már más kérdés, hogy ezek mögött valójában mekkora tudás rejlik.