Viszonylagosan nem annyira váratlan történés volt, de azóta veti a hullámokat Kovács Gergő, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökének bejelentése, miszerint indulni fognak a 2022-es választáson, nyolcvanöt jelölttel, viccpártból szinte azonnal komoly politikai tényezővé robbantva a csapatot, ami eddig leginkább azzal vonult be a hírekbe, hogy korrupt vagy simán csak beleszaró önkormányzatok által az enyészetnek odadobott buszmegállókat újítottak fel, ocsmány kátyúkat néztek kifestőkönyvnek, szoci évekből rajtunk maradt városképromboló szellőzőket pingáltak szórakoztatóra, illetve megcsinálták az igazi békemenetet a fővárosban.
Menetrendszerűen be is futott a déli gyorssal a demokratikus nyilvánosság önmagát az egyedüli igazság birtoklójának tekintő ellenzéki Facebook-kommentelő frakciója, és kijelentette, hogy ezt nem szabad, sőt, összefogni a kötelező, aki pedig az MKKP-re szavaz, az a Fideszre szavaz, illetőleg nem akarja a kormányváltást.
A szalmabábérvelést kognitív disszonanciával bámulatosan összedolgozó kanapépolitológusok alapvetően két dolgot felejtenek el, vagy hagynak tudatosan figyelmen kívül.
Az egyik az, hogy a demokratának levés egyik megkerülhetetlen sarokköve éppen az a többpártrendszer, amit összehoztunk a nyolcvanas évek végén - ha már a tökéletes rendszerváltást nem sikerült -, potkívánok. A sokszínűség, a pluralizmus egy tisztességes, modern kori demokrácia alapja, ergo azért ekézni a kétfarkúakat, mert “csökkentik” az ellenzéki összefogás esélyeit, őrült aránytévesztés, ugyanakkor annak is a látens beismerése, hogy tapintható támogatottságot gereblyéztek össze maguknak mostanra.
Erről viszont jórészt éppen az az ellenzék tehet, amelyikben még mindig ott trónol a múltjából adódóan még mindig bőven sok vörös mintázatot magán hordozó DK (amelynek jelenlegi vezére 2006-ban ölbe tette kézzel nézte végig, amint a rendőrei nem csak focihuligánokat, de ártatlan civil embereket csépeltek agyon, azonosító nélkül, gyakran szolgálati eszköznek nem minősülő viperával), a nem is olyan régen még cigánysorokon félelemkeltően végigmasírozó Jobbik, de lehetne elidőzgetni azon is, miért támogatta az annyira kedves embernek tűnő Karácsony Gergely a kamu tagbeléptetési botrányával Vas megyében, majd később Zuglóban turnézó MSZP-s Tóth Csabát, vagy miért buzizza le a sokak szemében változáshozó lovagként csillogó Márki-Zay Péter a miniszterelnök fiát, majd hazaárulózza le a versenytársára szavazókat.
És ezzel el is jutottunk a kettes pontig: hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szavazói bázisa éppen azért szavaz a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra, mert pont erre az ellenzékre nem szeretne.
Érdemes lenne megpróbálni megérteni: ha a kutyák nem lennének, akkor ezeknek az embereknek tetemes része el sem menne szavazni. És nem, ezzel nem Orbán Viktor szekerét tolják, hanem felhívják a figyelmet arra, hogy tetszettek volna egy rendes ellenzéket összehozni, olyat, ami a régi beidegződéseket és a régi politikai elitet már kivetette a soraiból. Hogy túl régóta mantrázzuk a kisebbik rossz versikéjét, kezelgetjük a tüneteket a komplett műtét helyett, nyomjuk a reálpolitikai matekot az elveink helyett.
Azzal a falhoz állítani a kétfarkúakat, hogy legyenek szívesek ne indulni tavasszal, a lehető legantidemokratikusabb gondolkodást feltételezi, érkezzen ez a kérés akár politikusi, akár szavazói körökből. Ne legyünk autoriter kismalacok - olyanból van már nekünk egy tizenkét éve -, és hagyjuk szépen békén a többpártrendszert, és győzzön a jobbik. A kisbetűs.