Kétszeri hosszabbítás után, de nyert a Körmend Debrecenben

Becsülettel küzdöttek a tartalékos hajdúságiak, ám csak ennyire futotta tőlük.

DEAC – Egis Körmend, kétszeres h.u.: 83-87 (16-24, 20-15, 13-18, 24-16, 5-5, 5-9)

Bajnokság, 5. forduló

Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok

V.: Cziffra Cs., Ádám J., Goda L. (Bogárdi J.)

DEAC: Somogyi 15/9, Guyton 19/6, Drenovac 21/6, Hines 14/3, Tóth 12. Cserék: Kis -, Neuwirth -, Molnár 2.

Körmend: Thames 26/6, Mócsán 13/9, Ferencz 11/9, Durázi 2, Taylor 15. Cserék: Takács -, Oroszi -, Mosely 7/3, Kiss -, Williams 13/9, Tóth -.

Az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán a DEAC látta vendégül az Egis Körmend együttesét. Mindkét csapat megnyerte a legutóbbi mérkőzését, a debreceniek hazai pályán, a körmendiek idegenben diadalmaskodtak. A Debrecennél nem tudott pályára lépni Moody és Polyák sem, viszont Kovács Adrián vezetőedző leülhetett a kispadra.

Mócsán gyorsan berámolt öt pontot az összecsapás elején, de nem engedte elszakadni az ellenfelét a DEAC, sőt, négy és fél perccel a feldobás után újra egyenlő volt az állás (10-10). Újabb rohamot indítottak a vasiak, akik ebben a játékrészben bőven 50% felett értékesítették a hármasokat, de apró kosarakkal meccsben tudtak maradni a hazaiak. A negyed utolsó perceiben aztán még egy fokozattal feljebb kapcsolt a vendég gárda, amely már meglátszott az eredményjelző táblán is. 16-24.

Ferencz jelezte, hogy a kisebb szünetben nem hagyott alább sem a körmendi dobókedv, sem a dobóforma, a mérkőzésen először átlépte a tízet a különbség. Guyton és Tóth vette a hátára a Debrecent, hetet szereztek zsinórban, megválaszolatlanul. Többször is sikerült megállítania a hazaiak felzárkózási kísérletét a Körmendnek, beállt egy 8-10 pontos különbségre a mérkőzés. A nagyszünet előtt aztán megtáltosodott a DEAC és egy nagy futással feljött háromra. 36-39.

A fordulás után több lehetősége is adódott a Debrecennek, de végül Taylor szerezte meg a második félidő első kosarát. Továbbra is ott loholt az ellenfele nyakán a DEAC, amely végül a 25. percben egyenlített, a fordítás viszont nem jött össze, sőt, megint kezdett ellépni a Körmend (46-53). Guyton hármasa a legjobbkor hullott be hazai szempontból, azonban négy gyors vendég pont is érkezett még az utolsó másodpercekben. 49-57.

Nagy lendülettel vágott neki az utolsó felvonásnak Kovács Adrián együttese, amely 11-2-vel nyitotta a záró játékrészt és átvette a vezetést (60-59). Megtorpant a Körmend, mindössze egy büntetőt tudott csak értékesíteni a csapat a következő két percben, miközben fokozatosan lépett el a DEAC. Mosely hármasával és Taylor büntetőivel zárkóztak volna a vendégek, de mindig volt valaki (főleg Drenovac), aki előlépett amikor kellett. Taylor nagyot küzdött a palánk alatt, amiből Williams dobott egy hármast, 1 perc 19 másodperccel a vége előtt újra egyenlő volt az állás. Williams aztán újra betalált, 73-70-re ment a vasi csapat, de azonnal érkezett a válasz a túloldalról, az utolsó fél percre egálról fordultak a felek. 22 másodperc volt vissza a rendes játékidőből, amikor a piros-feketék támadhattak, de Thames próbálkozása lejött, Hines pedig már nem tudott rendesen beleállni az ő kísérletébe, jöhetett a hosszabbítás. 73-73.

A Körmend szerezte meg a vezetést, Thames büntetőzött jól, viszont Somogyi triplája beakadt a túloldalon (76-75). Ezután Guyton szépen találta meg az üresen hagyott Drenovacot a palánk alatt, időt kellett kérnie a piros-feketéknek. Thames és Mosely kosaraival egyenlítettek a vendégek, 38 másodperc volt vissza ekkor (78-78). Hines triplája lejött, egy támadásra maradt még idő, viszont nem talált be a Körmend, újabb ráadás következett.

Somogyi egy nagy triplával jelentkezett, de Thames azonnal válaszolt, nem tudtak dűlőre jutni a felek. Drenovac csak az egyik büntetőjét értékesítette, Taylor pedig kihasználta az alkalmat és egy ziccerrel fordított (82-83). Látszott, hogy már csak a szívük viszi előre a játékosokat, az utolsó utáni energiatartalékokat is felhasználták. Somogyi kipontozódott, Thames viszont csak az egyik büntetőjét dobta be, 51-el a vége előtt kétpontos körmendi vezetésnél kért időt Kovács Adrián. Mosely lélektanilag is fontos ziccerével négy lett közte, innen pedig már nem tudott visszajönni a DEAC.

Az Egis Körmend egy roppant izgalmas meccsen, kétszeres hosszabbítás után hozta el a két pontot Debrecenből. - tudósít a BB1.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport