Kezd bedurvulni az infláció: főleg az élelmiszerek, a dohány és az üzemanyagok ára ugrott meg

A KSH ma tette közzé az új számokat.

2021. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, a dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az élelmiszerek ára 2,4, ezen belül az étolajé 22,8, a büféáruké 7,8, a rizsé 7,7, a margariné 7,5, a liszté 7,4, a száraztésztáé 6,8, a cukoré, a gyümölcs- és zöldségleveké pedig egyaránt 4,9%-kal emelkedett.

Közel 40 százalékkal drágultak az üzemanyagok.
Nyugat.hu

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 12,2, ezen belül a dohányáruké – főként a termékkört érintő jövedékiadó-emelkedés következtében – 20,1%-kal nőtt.

A tartós fogyasztási cikkekért 3,4%-kal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik 10,4, a konyhai és egyéb bútorok 5,5%-kal kerültek többe. A járműüzemanyagok ára pedig 39,2%-kal magasabb lett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság