Kézi-vb: nem jött össze a négy közé jutás

3 góllal kapott ki a magyar válogatott Norvégiától, nagy arányú vereséget sikerült elkerülni.

Húsz év után juthatott volna be a magyar válogatott a kézilabda világbajnokság döntőjébe, ehhez azonban Norvégiát kellett volna legyőzni. Az északiak azonban már az első perctől irányították a mérkőzést, nagyobb arányú vereség is lehetett volna.

A zakót legalább sikerült elkerülni

A norvég csapat nagyon magabiztosan kezdett, a hetedik percben már 6-1 volt az állás. A magyar csapat innentől kezdve csak rohanni tudott az eredmény után, ám mindenképp dicséretes, hogy a fiúk az utolsó percig küzdöttek.

Hiába küzdött az utolsó percig, kiesett a magyar válogatott
Philippe Desmazes/AFP

A védelem nem tudta követni a norvégok tempóját, Császár és Bánhidi pedig hiába lőtték a gólokat, ekkora hátrányt nem tudtak behozni. A norvégok így először jutottak a negyeddöntőbe, ahol a spanyol-horvát mérkőzés győztese vár rájuk. A magyar válogatott ezzel kiesett a világbajnokságról.

Férfi kézilabda-világbajnokság, Franciaország

NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 31–28 (17–10)

Albertville. V: Geipel, Helbig (németek)

NORVÉGIA: Bergerud – Björnsen 4, Tonnesen 5, Sagosen 5 (1), Myrhol 4, Hansen 6, Jondal 3. Csere: Christensen (kapus), O'Sullivan 1, Hykkerud 1, Gullerud, Johannessen 1, Tangen 1.

Szövetségi kapitány: Christian Berge

MAGYARORSZÁG: Mikler – Harsányi 3, Zubai, Nagy L. 1, Ligetvári, Szöllősi Sz., Lékai 1. Csere: Fazekas (kapus), Balogh Zs., Dzsamali, Juhász Á. 1, Császár 11 (6), Bodó 5, Ancsin, Bánhidi 6, Schuch.

Szövetségi kapitány: Xavier Sabaté

Kiállítások: 14, ill. 6 perc

Hétméteresek: 1/1, ill. 6/6

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport