Épül a harmadik McDonald’s Szombathelyen? - tettük fel a kérdést ma reggeli cikkünk
Új gyorsétterem épül Szombathelyen - Frissített 2023. September 15. 06:58 címében.
Aztán kiderült, hogy a kérdésre a válasz: Nem, nem a harmadik McDonald's épül Szombathelyen.
Olvasóink hívták fel a figyelmünket arra, hogy forrásaink nem megbízhatóak, és a feltételezés sem igaz.
Miután többen is jelezték, hogy egy KFC (Kentucky Fried Chicken) épül Szombathelyen. Ráadásul a második, hiszen egy már működik a Zanati úton.
Némi kutakodással az e-epites.hu portálon megtaláltuk megtaláltuk a Vas megyei kormányhivatal által kiadott építési engedélyt. Ebből kiderül, hogy a Körmendi út 56-58. szám alatt egy autós KFC gyorsétterem épül.
A gyorsétterem a Savaria Pláza és egy lakóház közé ékelődik majd be, ki és behajtó út épül majd az épületet az autósoknak meg kell majd kerülniük. A terv szerint drive thru létesítményről van szó, azaz autóval is át lehet majd venni a rendeléseket.
A 2500 négyzetméteres ingatlanon 27 parkolóhelyet alakítanak ki, második ütemként jelölve további parkolóhelyeket is feltüntettek. Az étterem utcafronti homlokzatához előtető kapcsolódik, terasz és támfal épülhet.
A cégnek elküldtük kérdéseinket, ha válaszolnak, az ügyre visszatérünk.
Öt évvel ezelőtt, amikor megnyílt
Szinte titokban nyílott meg a szombathelyi KFC 2018. December 30. 12:56 az első szombathelyi KFC, megkérdeztük olvasóinkat, melyik a kedvenc gyorséttermük.
A legtöbb szavazatot, 37 százalékot a KFC kapta, a második a McDonald's lett 18, a harmadik a Burger King 9 százalékkal. 10 százalék jelezte, hogy mindegyiket szereti, 26 százalék viszont egyikbe sem jár.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!