Kibertámadás érte az Európai Parlament honlapját, amit egy Moszkva-barát csoport vállalt magára – írta Roberta Metsola, az uniós parlament elnöke szerdai Twitter üzenetében.
Az elnök hozzátette: mindez azután történt, hogy az Európai Parlament Oroszországot a terrorizmus állami támogatójának nyilvánította. „Informatikai szakértőink visszaverték a támadást és megvédik rendszereinket. A válaszom a támadóknak: #SlavaiUkraini (dicsőség Ukrajnának)” – írta a máltai politikus Twitteren.
Jaume Duch, az Európiai Parlament szóvivője a Twitteren azt írta, az Európai Parlament honlapját túlterheléses támadás érte, amelynek az volt a célja, hogy nagy mennyiségű külső forgalmat kényszerítsen a honlap szerverére, megzavarva ezzel a hálózatot. Európai parlamenti források szerint az akció a közelmúlt legkifinomultabb támadása volt az intézmény ellen.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!