Három gól döntött az NB I-es és NB I/B-s együttes között.
A Magyar Kupa 3. fordulójában az NB I. középmezőnyéhez tartozó MTK-t fogadta hazai pályán a másodosztály listavezetője, a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia. Marosán György együttese nem tudott meglepetést okozni, érvényesült a papírforma, és továbbjutottak a fővárosi kék-fehérek. A szombathelyi lányok tisztességgel helytálltak.
SZKKA – MTK 31-34 (12-17)
Magyar Kupa 3. forduló
Szombathely, 400 néző
SZKKA: Terenyi – Mayer 5, Virág 2, Horváth P. 4, Takács B. 3, Szendrei 3, Udvardi 6. Csere: Varga N. 2, Pődör R. 5, Hornyák 1, Schneck, Csire, Moutsogianni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.