A szinte kivétel nélkül fehér mezekbe öltözött hazai szurkolók élőképpel fogadták világbajnok csapatukat, míg a pirosban úszó vendégszektorban néhány száz magyar drukker foglalt helyet.
Az első német akció azonnal góllal zárult, de a partjelző - tévesen - lest jelzett, így a magyarok nem kerültek hátrányba. Az első tíz percben tovább rohamozott a német csapat, amely több lehetőséget is kidolgozott, egy ízben Király védett bravúrral, míg a többi helyzetnél pontatlan volt a befejezés. Annak ellenére, hogy ebben a periódusban egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült, már ekkor látszott, hogy a magyar ellentámadásokban van fantázia és veszélyt jelenthetnek Manuel Neuer kapujára.
Az első negyedóra elteltével megnyugodtak Bernd Storck tanítványai, sikerült megtartaniuk, sőt néhányszor tetszetősen kihozniuk a labdát, néhány szépen végigvitt akció pedig lövéssel zárult. Elsősorban Kleinheisler próbálkozott, de igazán egyszer sem találta el jól a labdát, ellenben Dzsudzsák tekerése után tornáznia kellett Neuernek. A magyar csapatkapitány szögletét követően pedig egyszer Pintér emelt a keresztlécre.
A szünet előtti percekben többnyire mezőnyben zajlott a játék, már-már úgy tűnt, gól nélkül zárul az első félidő, ekkor viszont egy villámgyors német akció futott végig a bal oldalon, melynek végén a középre adást követően Langról a hálóba pattant a labda.
A folytatásban az első játékrész végén látott, egyik kaput sem fenyegető mezőnyjátékkal telt, mindkét csapat igyekezett megbecsülni a labdát. A magyarok nem vágták előre a játékszert, amelyet jól érezhetően inkább hátra játszottak akár Királyt is a játékba vonva, minthogy céltalanul előre rúgják. Ezt a periódust viszont váratlanul ismét egy német gól zárta, igaz a svéd bíró ezúttal is nagyot hibázott, mivel ezúttal nem intett lest Müller találatánál.
Hátralévő időben egyre többet cserélt a két szakvezető, például márciusi sérülését követően először lépett pályára Bastian Schweinsteiger. Többek között a cserék miatt is nem alakult ki folyamatos játék, ráadásul ekkor a németek már nem erőltették a támadásvezetést, míg a magyarok erejéből már nem igazán futotta ellenakcióra, így több gól nem esett a lefújásig.
A mérkőzésről percről perce bontásban, tovább boncolgatva a Rangadó.hu-n olvashat.