Kína elsőkézből (1): előkészületek; avagy mi a manóért utazunk Kínába?

Kínába eljutni majdnem csak elhatározás kérdése. Illetve azért kicsit bonyolultabb.

Emlékszem, hogy

Tangsan, Tiencsin, Sanghai, Vuhan, Kanton.

Hetedik osztályban ezt az öt kínai tengerparti iparvárosnak a nevét kellett megtanulnunk földrajzból. Mivel szerettem a földrajzot és szeretem Éva nénit, örömmel és örökre bevágtam az öt városnevet. És a legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy valaha eljutok majd az egyikbe.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Pedig így így történt.

De miért Kína?

Szeretek utazni, és minél több helyre jutok el, annál jobban tudatosul bennem, hogy mi minden maradt ki, és ami még fájóbb: mi minden fog kimaradni örökre.

Vannak helyek, ahova még nagyon el szeretnék utazni. Mondjuk a Balti-államokba, Iránba, Németországba, vissza Görögországba, Boszniába, Szicíliába. Meg még tucatnyi helyre. De bevallom, Kína nem szerepelt a Top20-ban, sőt talán a Top50-ben sem.

Kína, Kanton (Guangzhou)
Kanton az erkélyünkről. Csekély 16 millió ember él itt. De az is lehet, hogy 25 millió.
Józing Antal

Aztán a közeli hozzátartozóm egy utat kezdett szervezni ide, és amikor a tervezett útitársak visszamondták, nekem szólt, hogy lenne-e kedvem vele menni.

Gyakorlatilag rögtön igent mondtam. Merthogy azonnal feltámadt bennem a kíváncsiság, hogy milyen lehet ez a rejtélyes nagy ország, amiről mindenki beszél, de csak kevesen látták.

És talán soha még egyszer nem tér vissza egy ilyen lehetőség.

Egyéni utazás

A felkérés azért volt különösen csábító, mert nem társasútra szólt, hanem egyéni látogatásra.

Ami azt jelenti, ha megkapjuk a vízumot, nem kell semmilyen csoporttal tartani, azt nézni, amit mutatnak, hanem szabadon lehet jönni-menni, benézni a függönyök mögé. Egy Kantonban dolgozó külföldi kutatónak van egy üresen álló szobája, szívesen látna minket. Küld meghívót is.

Egyszerűnek hangzott, hogy aztán menet közben kiderüljön, ami majd még sokszor, hogy a gyakorlatban azért Kína elég rögös tud lenni.

Kína, Kanton (Guangzhou)
Józing Antal

Merthogy a vízumhoz - mondták a nagykövetségen - nemcsak pénz (19 ezer forint darabja), 6 hónapig érvényes útlevél, lefoglalt repülőjegyek és szállás kell, de esetünkben a meghívólevélhez csatolni kell a házigazda ott tartózkodási engedélyét, a lakás tulajdoni lapját, a bérleti szerződést és a tulajdonos beleegyező nyilatkozatát is.

Bevallom, volt egy időszak, amikor majdnem feladtuk, merthogy az idő rövidsége miatt lehetetlennek tűnt összekaparni mindezt, de aztán csak sikerült: a nagykövetség szigorú arcú hölgye rábólintott a pakkunkra, és nem sokkal később mehettünk az útlevelünkért, melyekbe csinos matrica formájában ragasztották bele a kínaiak a vízumot.

Kibővített helyszínek

Ha már olyan messze repülünk, logikus, hogy nézzünk körül máshol is.

Például álljunk meg Pekingben is néhány napra - jött az ötlet.

Kína, Kanton (Guangzhou)
Józing Antal

De az nem úgy van, hogy az ember csak úgy ide-oda flangál Kínában - tudtuk meg a követségen. Oda nincs meghívónk, így csak csellel tudunk bekukkantani. A csel pedig az, hogy harmadik országból utazva transzfer vízumot adnak a néhány napos tartózkodáshoz. Mivel a Kantonhoz közeli Hongkongba amúgy is terveztünk átugrani, jött a megoldás: onnan hazafelé repülve álljunk meg a fővárosban.

Így állt össze a Kanton-Hongkong-Peking útvonal sencseni és fosani kirándulással.

Mozgásformák

Sokféle módon lehet elrepülni Kínába, mi igyekeztünk a költségvetési keretet összeegyeztetni a kényelemmel, de persze kompromisszumra szükség volt.

Kína, Kanton (Guangzhou)
300 kilométerrel mennek ezek a vonatok. Kipróbáltuk őket.
Józing Antal

Némi variálás után úgy állt össze, hogy Bécsből direkt repülünk Kantonba (a kínai légitársaság, azonban némileg meglepett bennünket, de erről majd később), aztán Kantonból vonattal Hongkongba, onnan repülővel Pekingbe, hogy aztán pár nap után párizsi átszállás (és hat óra várakozás) után érkezzünk vissza Bécsbe. Mint később kiderült, nagy jelentősége mindennek nem volt, a helyi tömegközlekedés sokkal nagyobb élményt jelentett.

Szállás

Kantonban nem volt erre gondunk, bő hetet töltöttünk vendéglátónk lakásában (erről majd később), Hongkongban és Pekingben az Ibis-láncot választottuk.

Ezek egy nemzetközi lánc alsó kategóriás szállodái, és mivel az egész világon egységesek, úgy tűnt, kockázatmentes megoldást jelentenek vállalható áron. Le is foglaltuk őket a Booking.com-on keresztül, hogy aztán a helyszínen lássuk, azért van némi különbség az Ibis-szállodák között.

Míg a hongkongi a négycsillagos magyar hotelek színvonalán mozgott, addig a pekinginek két csillagot adnánk. De aludni tökéletes volt.

Internet, telefon

Kínában égető kérdéssé válhat minden, amit itthon vagy európai országokban utazgatva természetesnek tűnnek. Hogy például internet.

A telefonunk elvileg aranyáron működik a roaming segítségével; de csak elméletileg. Hívni még tudtunk, de az adatforgalom meg sem nyekkent. Márpedig e nélkül az internetre és mobiltelefonra épülő mindennapokban meglehetősen elveszettek vagyunk.

Kína, Kanton (Guangzhou)
Az ilyen helyeken nem árt a térkép
Józing Antal

Kantonban a China Mobile boltjában azt mondták, nem tudnak legálisan SIM-kártyát adni, ha nincsenek kínai papírjaink. Igaz, később a pekingi reptéren viszonylag olcsó pénzért - útlevél, vízum és arcfotó után - hozzájutunk egy ideigleneshez.

Hongkongban lazák, semmit sem kérnek a kártyáért, csak a pénzt.

Csakhogy más gond is van.

Kína a nyugati tartalmak és szolgáltatások zömét blokkolja. Facebook nélkül még csak megvan az ember, nagyobb kihívás, amikor nem megy a Google-térkép és a Gmail-levelezésünk.

Ezen valamelyest segítenek az úgynevezett VPN-szolgáltatások, amelyek segítenek kikerülni a

kínai nagy tűzfal

-at. Lényeg, hogy még itthon töltsük le programot és fizessünk elő rájuk (néhány ezer forint), mert ott helyben ez már nem fog menni.

Arra is készüljünk fel, hogy a macska-egér játék miatt a szolgáltatás olykor nagyon belassul, sőt megáll. Ilyenkor próbálkozhatunk például a Bing térképével kínai nyelven. Élmény lesz.

Fizetés, pénz

Kína nemes egyszerűséggel átugrotta a bankkártyás korszakot. Talán vannak ilyenek, de szinte senki nem használja őket, a nyugati Visa és Master-kártyák ismeretlenek.

Elvileg fizethetünk ugyan készpénzzel, de készüljünk fel, hogy nem mindenhol megy simán: az eladók morognak, hogy nem tudnak visszaadni, meg amúgy is, minek bonyolítani.

Kína, Kanton (Guangzhou)
Az ilyen helyeken is mobillal fizetnek
Józing Antal

A kínaiak 99 százalékban ugyanis egy Wechat nevezetű mobil-applikációval cserélnek pénzt, legyen az buszjegy, szupermarket vagy piaci zöldséges. Mellesleg a Wechat egyben a Facebook, az Instagram, a Skype, a YouTube, a Messenger, a Google Maps, a bankszámla és gyakorlatilag minden. Mellesleg egy állami cég fejlesztette ki és felügyeli.

E nélkül igencsak körülményes az élet.

A programot elvileg mindenki letöltheti, de a fizetést - nagy rafkósan - csak akkor lehet aktiválni, ha kínai bankszámla van mögötte. Az elején vért izzadunk, és bizony megkönnyebbülve sóhajtunk fel, amikor házigazdánk segítségével végre össze tudjuk hegeszteni a rendszert.

Nem mondom, hogy nem lehet pusztán készpénzzel kihúzni valahogy, de amikor sikerül Wechattel megvenni az első szendvicset, még a nap is kisüt abban a kantoni külvárosban.

Még néhány apróság

Készüljünk fel arra, hogy a kínaiak az idegen nyelvekkel meghökkentően hadilábon állnak, sokszor még az olyan szavakra sem ismernek rá, hogy

helló

,

oké

,

yes

.

Célszerű még itthon letölteni valami offline szótárprogramot, amit aztán ott helyben már ők is előszeretettel elnyomogatnak. (A Wechat üzenőjében is van automata fordítás.) A Google-nak van kínai karakterfelismerője. Ez néha jó szolgálatot tett, néha meg kiváló humorforrás volt.

Nem árt, ha feltankolunk gyógyszerekből is. Nemcsak azért, mert a kínai egészségügy nincs a topon, hanem mert nem fogják megérteni a gyógyszertárban, hogy mi a fenét akarunk.

Árak

Nyilván sokakat érdekel, mennyiből lehet kihozni egy ilyen utat, és egyáltalán milyen árakkal lehet számolni Kínában.

Az utazás jelentős költségét a repülőjegy és a szállás teszi ki. Ezek igénytől függenek, és percek alatt ki lehet kalkulálni őket.

Kína, Kanton (Guangzhou)
A szupermarketek olyanok, mint itthon. Illetve majdnem olyanok
Józing Antal

Ami az árakat illeti: Kína Magyarországnál olcsóbbnak tűnt. Habár találkoztunk meghökkentően túlárazott termékekkel, az éttermek árai alatta vannak a mieinknek, és ugyanez elmondható a közlekedésről és a belépőkről. Ez egészen üdítő élmény a gyakorlatban, és végre átélhetjük, milyen lehet, amikor mondjuk egy angol Budapestre érkezik.

Majd részletesen visszatérünk az éttermekre, boltokra és egyebekre, de összességében és elöljáróban elmondhatjuk, hogy - a nyugatiakkal ellentétben - a kínai városok nem igazán csábítanak felesleges kiadásokra, nem azért mert áruhiány lenne, hanem mert a szolgáltatások és a turistaipar nem úgy működik, mint nálunk. És ez kimondottan jó a pénztárcánknak.

Folytatás következik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek