Kínosan hosszú időre hátat fordított Orbán Viktornak az autójából kiszálló román államfő

A magyar miniszterelnök üdvözölni akarta, de így csak mosolygott zavartan.

Orbán Viktor miniszterelnök számára kellemetlen jelenet játszódott le ma délelőtt, miközben több mint 50 delegációt fogadott az Európai Politikai Közösség (EPK) idei csúcstalálkozójának házigazdájaként a Puskás Arénában - hívta fel a figyelmet a 444.hu.

Amikor ugyanis Klaus Johannis autója megérkezett, akkor a román államfő úgy szállt ki abból, mintha Orbán ott sem lett volna, hátat fordított neki és nagyjából 15 másodpercig beszélgetett, öltönyt igazgatott. A helyzet láttán Orbán sem tudott mást tenni, csak rendületlenül mosolygott tovább - némi szemöldökemelés kíséretében - várva a helyzet lassú kibontakozását. Amire aztán végül sor került. (A videó a jelenetnél indul, 1:19:40-nél).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet