Sok ezren, tízezren lehetnek, akik Nyugat-Dunántúlról rendszeresen ingáznak Budapestre az M1-es autópályán. Ismerik az út menti nyilvános vécéket és gyorséttermeket, a szélkerekeket, a tájból meg annyit, amennyire a szalagkorlát felett látszik.
Néhány éve aztán vettünk egy levegőt és lekanyarodtunk a tatai Öreg tóhoz. Körbejártuk (kellemes hét kilométer), rácsodálkoztunk a vízre, a madarakra, a sétálókra és az egész tájból áradó harmóniára. Még az felmerült, hogy néhány napot el kellene tölteni itt a parton, amíg nem cseszik szét az idillt az ide tervezett luxusszállóval. Ebből aztán persze nem lett semmi (egyelőre a luxusszállóból sem), viszont máskor is megálltunk. Így aztán feltűnt, hogy Tatán van más is, például néhány kilométerrel odébb valami Fényes tanösvény.
Így aztán a múltkor nem az Öreg tó, hanem a tanösvény felé kanyarodtunk el, ami kicsivel messzebb van a belvárostól.
A szép nagy parkolóban bőven van hely, aztán egy portaféle következik, és kiderül, hogy az ösvény mellett afféle szabadidőközpont van itt, stranddal, kempinggel és kiránduló osztályokkal.
Az 1600 forintos belépőjegy cseppet sem tekinthető jelképesnek, ráadásul a bejárat környékének meglehetősen retró hangulata van, és még azt a hibát is elkövetem, hogy kávét veszek egy automatából. Brrr.
Ám mihelyst elérjük magát az ösvényt, megnyugszunk, hogy mégis jó helyen vagyunk. Ezt nemcsak a táblák jelzik, de maga az ösvény is, ami gyakorlatilag egy cölöpökön álló, pallókból összerakott másfél kilométeres (!) fa járda, amelynek köszönhetően gyakorlatilag bármilyen időjárásban végigjárhatjuk a több tucatnyi állomást.
Az ösvény először „csak” erdőszélen és egy valószínűtlenül tiszta, kék vízű tó partján vezet, majd egyszerre hirtelen egy mocsár felett lebegve találjuk magunkat, mintha egy varázslat vagy időkapu segítségével egy más bolygóra keveredünk volna nagy. Vagy mondjuk a Mississippi-deltába valahol New Orleans környékén.
De ez – bármily hihetetlen - mégis Tata. Így aztán nincsenek aligátorok, vannak viszont békák, teknősök, kígyók, madarak seregei, és fák, bokrok és mindenféle buja vegetáció.
Mivel tanösvényen vagyunk, számtalan információs táblát találunk arról, hogy mit látunk, vagy éppen nem látunk az alattunk, mellettünk és felettünk élő láperdőben.
Bevallom, én nagyjából minden harmadik táblát olvasom el, a többit meghagyom a biológia részletei iránt jobban érdeklődőknek, legtöbbször megelégszem annyival, hogy a korlátnak dőlve, a víz fölé hajolva, esetleg egy kilátó magasságából hosszasan és szemlélődöm.
Főként a kilátó környéki forrástó marasztal hosszabb időre, az, ahogy buborékol a tófenékről beáramló víz, ahogy hangoskodnak a madarak, csendben napoznak a hüllők, és ahogy az egész élővilág összeállt itt a városszélen, valami rendkívül különleges egésszé.
Bevallom, ezután már a látványos tavirózsák sem kötnek le annyira, pedig azok is szépek egy mesterséges tó felszínén.
Előzetesen úgy kalkuláltuk, hogy bő fél óra alatt vígan be lehet járni az ösvényt, hogy aztán óránkra nézve azt konstatáljuk, hogy két órán keresztül andalogtunk a helyszínen.
Az nem kérdés, hogy jó ötlet volt megnézni a Fényes tanösvényt, mint ahogy az sem, hogy lám, érdekes helyek százai, talán ezrei várnak bennünket, ha lekanyarodunk az autópályákról.
