A koncert közepe felé azon töprengünk, miért is Néniket a bácsiknak! a címe az új lemeznek. No, persze, az első két szám erről szól, hogy jönnek a férfiak, aztán jól meg hmm barátkoznak a nőkkel, akik ezt nem is nagyon bánják. Meg, hogy a női-férfi kapcsolatok uralják a dolgokat, persze ezt kicsit erősebben megfogalmazva.
Mindenki megkapja a magáét
De a lemez többi része némi stílusváltást mutat, sőt, keményedik és direktebbé válik a mondanivaló is. Komoly a kritika, néha azt is megtudjuk, éppen kinek (Matolcsynak pld.), mondjuk, ebből a színpad előtti tizenéves lányok nem sokat érzékelnek valószínűleg.
Ennek tudható be valószínűleg, hogy egyszerűbbek lettek a szövegek is, igaz, egy haver azt mondja, közben, ő úgy érzi, nem foglalkoztak a szövegekkel eleget, és így sikerült. Valóban kevés nyoma van a húsz éven át annyira jellemző Lovasi András-féle szójátékoknak, úgy tűnik, elszállt felettük az idő.
Mert most nem szójátékokra, viccelődésre van szükség, véljük felfedezni a dolgokban, ez egy keményebb világ, és itt szókimondásra van szükség. Meg is teszik, rendesen. Mindenki megkapja a magáét – hogy a Nyugat Rádió szlogenjét idézzük, tényleg. A politikától kezdve a bulvármédiáig, innen ered címünk második fele, miszerint az egyik kereskedelmi csatorna ellopta a zenekar nevét, hogy percembereket neveljen ki.
Durvább lett a dolog
A zene is keményebb lett, nem csak rockosabb alapokat fedezünk fel, de még a hiphopból is emeltek át elemeket. Pörgősebb, mondhatni durvább lett a zenei anyag, kemény, feszített tempókkal. Ha arról szól a történet, hogy nem csupán reflektálni akarnak a korszellem változásaira, hanem újítani is, jelentjük, nekünk bejött.
Pedig tartottunk tőle, hogy nem. Hiszen egy új zenekart befuttatni, ráadásul tapasztalt zenészekkel, szerzőkkel, meglehetősen könnyű diadalmenetté tenni. De aztán a magas elvárásoknak meg kell felelni, sőt, a hozzánk hasonló fanyalgók, és persze a mindig újra vágyó közönség kedvéért ezen még emelni is kell. Nem sikerül ez mindenkinek, ezért van sok olyan parkolópályán lévő csapat, akik a múltjukból élnek.
Azért Lovasiék is rájátszanak erre, a lemezbemutató közben előveszik a régi, ismert számokat, hadd örüljön a nagyérdemű. Jól teszik, a közönség akkor érzi jól magát, ha együtt tud lélegezni a színpadon lévőkkel, és ehhez ismerős szövegek és dallamok kellenek. Amikor ez megvan, jöhet az új anyag, amiből valószínűleg nemsokára szintén ismert számok lesznek.
Több szinten
A közönséget elnézve meg az esztétika, mint tudomány egyik alapvetése jutott az eszünkbe. A műalkotás befogadása mindig több szinten zajlik. Van, aki csak annak külső megjelenését veszi észre, van, aki a művészi munkát is értékeli, és van, aki meglátja mögötte a valós mondanivalót.
Hát, ilyen rétegekből áll össze a Kiscsillag közönsége is, persze, senkit sem akarunk megbántani. De a sikítozó tizenévesek valószínűleg csak azt látják, hogy itt a Lovasi és milyen szép kalapja van a Lecsónak. A hátrébb ácsorgók egy része értékeli a zenei megoldásokat is, a szemlélődők meg elgondolkodnak az egész igazi tartalmán.
Ezért is javasoljuk, és saját tanácsunkat mi is megfogadjuk, hogy az új lemezt meg kell hallgatni egyedül is, odafigyelve, ráhangolódva. A koncerten aztán lehet pörögni ezerrel, ha úgy hozza kedvünk.
Új lendületben
De azért térjünk vissza még a Savaria mozi aulájába. Sokan voltak. Sőt, nagyon sokan voltak, igaz, volt már ennél nagyobb zsúfoltság is. Talán ki kellene találni valamit, mert így már negatívumba is fordulhat az alapvetően pozitív élmény. Azért volt egy jó ötlet is, a kamaraterem előtti folyosón ruhatár működött. Régóta szükség volt már rá.
És aztán áruljunk el egy műhelytitkot is a végén. A keverőpultnál Dióssy D. Ákos bűvészkedett, az egykori Kispál és a Borz egykori billentyűse. Érdemes volt rá is figyelni, hiszen minden porcikájában átérezte a produkciót, laptopjának és egy távirányítónak a segítségével részt is vett a dologban. Indította, megállította az effekteket, amik nem is voltak feltűnőek, sőt, egy kisebb szintetizátoron néha még a billentyűszólamot is hozta. Persze, csak olyankor, amikor Lecsó erre nem ért rá, hiszen neki is volt egy szinti a színpadon, és használta is bőven.
Szóval, jó este volt, pozitívumokkal telve. A Kiscsillagból ugyanis eltűnt a kissé depresszióra hajló, belefáradó attitűd. A helyét lendület, szókimondás, kritikai érzék töltötte be. Így is kell ezt most, 2011 végén.