Általános iskolás tanítványával folytatott viszonya miatt kellett lemondania a körmendi kereszténydemokrata alpolgármesternek?

Szabó Ferenc házassága is tönkrement, a most 16 éves lány szülei feljelentették az 56 éves politikust, mert lehetséges, hogy a viszony még a lány gyermekkorában kezdődött.

Tegnap számoltunk be Lemondott posztjáról Szabó Ferenc, Körmend alpolgármestere 2017. February 06. 14:45 arról, hogy lemondott Szabó Ferenc, Körmend alpolgármestere, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként jutott mandátumhoz. Szabó kérdésünkre azzal indokolta lemondását, hogy kutatói munkájára akar koncentrálni, de megjegyezte, hogy magánéleti problémái is hozzájárultak döntéséhez.

Lemondatták?

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Szabó a KDNP tagja, úgy tudjuk, a pártbeli funkciói is megszűntek, bár nekünk azt mondta, továbbra is a Fidesz-KDNP képviselőjeként akar dolgozni a képviselőtestületben.

Szabó Ferenc
youtube.com

A lapunkhoz azóta eljutott információk szerint Szabó nem önszántából mondott le, hanem felszólították erre. Állítólag 2016 karácsonya előtt derült ki, hogy a most 56 éves politikus hosszú ideje viszonyt folytatott egy most 16 éves lánnyal. A körmendiek szerint a viszony még a az általános iskolában kezdődött, amikor a lány még gyermekkorú volt.

Egy véletlen üzenet buktatta le?

Többen is megerősítették, hogy a lány Szabó Ferenc korábbi tanítványa volt az egyik körmendi általános iskolában. A lány az utóbbi két évben a körmendi gimnáziumban tanult, de a botrány kipattanása után a szülei kivették onnan és egy másik város gimnáziumába íratták át. Szabó 30 éve tartó házassága is tönkrement, el is költözött közös otthonukból.

Úgy tudjuk, a lány szülei - akik egy véletlen üzenetből értesültek a viszonyról - feljelentést tettek a rendőrségen. A feljelentés tényét a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság lapunknak megerősítette és közölték, hogy feljelentéskiegészítést rendeltek el.

Szabó Ferenc 1994 óta városi képviselő Körmenden, 1998 óta a város alpolgármestere. Mellette általános iskolai tanárként dolgozik, a magyar őstörténet kutatója, szerkesztője és társszerzője volt a Varázsolj szebb világot!, valamint a Szkíták-Hunok-Magyarok című köteteknek. 2006-ban a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést is megkapta.

Ismerősei szerint nézetei meglehetősen furcsák. Többek között hitt abban, hogy a magyarság különleges, a többitől eltérő eredetű faj. Névjegykártyáján rovásírással is szerepeltek adatai.

Külön kulturális youtube-csatornát tart fenn, ahol előadásai mindenki számára elérhetőek. Például ez a videó is.


A Jobbik közleménye

Hívja vissza a városvezetés a méltatlanná vált képviselőt!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Körmendi Alapszervezete a tegnapi napon meglepetéssel értesült róla, hogy lemondott Szabó Ferenc alpolgármester, aki 19 éve töltötte be ezt a pozíciót és 1994 óta tagja a körmendi képviselő-testületnek. A különböző internetes médiumokban megjelenő információk alapján az is világossá vált, hogy lemondásának mélyebb okai lehetnek, hiszen alpolgármesteri tisztsége mellett a helyi KDNP-ben betöltött tisztségeiről is lemondott és azt is megerősítette, hogy függetlenként továbbra is képviselő kíván maradni.

Ekkor még titkon reméltük, hogy lemondásának nincs köze a városban hetek óta terjedő szóbeszédhez. A mai napon azonban a nyugat.hu-n megjelenő cikk után egyértelművé vált, hogy a szóbeszédnek lehet valóságalapja, miszerint a képviselő viszonyt folytatott korábbi diákjával, mely ügyben feljelentették, az eljárás tényét a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette. Ezek után úgy gondoljuk, Szabó Ferenc méltatlanná vált képviselői feladatának ellátására!

Felszólítjuk Bebes Istvánt és a helyi Fidesz-KDNP frakciót: öntsenek tiszta vizet a pohárba! Miért nem tárták azonnal az ügyet a nyilvánosság elé, amikor tudomásukra jutott? Miért nem közölték már tegnap Körmend város lakosságával a lemondás valódi okát? Kívánnak-e tenni valamit, és ha igen, mit, hogy egy ilyen ember ne lehessen a körmendi képviselő-testület tagja?

Egyben felszólítjuk Szabó Ferencet is, mivel méltatlanná vált a képviselői mandátumára, hogy mondjon le!

Jobbik Magyarországért Mozgalom Körmendi Alapszervezete


A Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom közleménye

A Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom szerint kevesebb undorító dolog van, mint amikor egy jóval idősebb férfi kikezd és kihasznál egy nála jóval fiatalabb, szinte gyermekkorú lánnyal hatalmi helyzetből. Egyszerűen gyomorforgató, hogy ilyen Magyarországon megtörténhet.

Felháborító, hogy ez az ember Körmend város kereszténydemokrata alpolgármestere lehetett. Egy olyan párt helyi erős embere, aki nap, mint nap hirdeti a család és a gyermekek fontosságát. Felszólítjuk a KDNP-t, hogy határolódjon el Szabó Ferenctől és kérjen bocsánatot a körmendiektől, hogy egy ilyen embert rászabadított a városra!

Torzsa Sándor elnök


Az MSZP Körmendi Szervezetének közleménye

Az MSZP Körmendi Szervezete megdöbbenéssel és felháborodással értesült Szabó Ferenc, körmendi KDNP-s alpolgármester, önkormányzati képviselő magánéleti botrányáról.

Felszólítjuk a volt alpolgármestert, hogy az ellene felhozott vádak alól tisztázza magát, vagy mondjon le összes közéleti megbízatásáról!

Ha ezt nem teszi meg, felszólítjuk a KDNP vezetését, hogy nevezettet hívja vissza az önkormányzati tisztségeiből és határolódjon el tőle!

Körmend, 2017. február 08.

az MSZP Körmendi Szervezete


Azonnal távozzon a közéletből az erkölcstelen körmendi tanár

2017. február 8. – A lehető leggyorsabban mondjon le minden közéleti tisztségéről a körmendi Szabó Ferenc, aki egy általános iskolás tanítványával tartott fenn szeretői viszonyt. Tettét semmivel sem magyarázhatja, méltatlan minden jó ízléshez, de még az általa képviselt keresztényi erkölcsökhöz is.

A gyerekeink azért járnak iskolába, hogy ott a pedagógusok tanítsák, neveljék őket. Ehhez elengedhetetlen, hogy a gyerekek, a szülők és a pedagógusok bízzanak egymásban. Az a pedagógus, amelyik ezt a bizalmi viszonyt kihasználja, nem csupán egy rettentően aljas bűncselekményt követ el, hanem a szakmájának alapelveit is szembeköpi. Ezzel a tettével ráadásul rombolja az egész oktatási rendszerbe vetett bizalmat is.

Mit gondolhatnak a körmendi szülők, amikor reggel elengedik a gyerekeiket az iskolába, ha ilyen előfordulhat? Az Együtt felszólítja Szabó Ferencet, hogy azonnal távozzon a közéletből és adja vissza képviselői mandátumát, amihez méltatlanná vált. Fidesz-KDNP-s elvtársai pedig arról adjanak számot adni, miért nem távolították el maguk közül azonnal, amikor a botrányról hetekkel ezelőtt terjedni kezdett az információ Körmenden.

Varga Tamás
az Együtt választókerületi elnöke
Szombathely

A Pro Körmend közleménye

Pro Körmend Városszépítő Egyesület felszólítja SZABÓ FERENCET, városunk volt Keresztény Demokrata alpolgármesterét a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági bizottság volt elnökét, hogy azonnali hatállyal mondjon le önkormányzati-képviselői tisztségéről!

Amennyiben igaz a médiák által leközölt cikkek Szabónak nincs helye Magyarország közéletében. Hírek szerint Szabó Ferenc - városunk KDNP-s ex alpolgármestere - több éve molesztál egy kiskorú lányt és Szabó Ferenc ellen a kislány szülei feljelentést tettek a szombathelyi rendőrkapitányságon. Szabó EXALPOLGÁRMESTER MOST LEGYEN FÉRFI és távozzon a közéletből!

Az ügy ugyanakkor több kérdést is felvet:

  • szülők 2017 január elején végső elkeseredésükben felkeresték Bebes Istvánt, városunk polgármesterét. A szülőket a polgármester Molnár Dániel - városi sajtófőnökkel - közösen fogadta. Az elmúlt egy hónap alatt a szülőket fogadó Bebes István városi Fidesz és Molnár Dániel városi Fidelitasz elnök miért nem tett semmit? Miért nem tettek hivatalból feljelentést? Megint mit akartak elhallgatni? Szabó zsarolja őket?
  • a Körmendi Somogyi Béla Általános iskolában évek óta ismert az igazgatóhelyettes - Szabó Ferenc alpolgármester - hajlama. Az intézmény igazgatója miért nem indított eljárást helyettese ellen?
  • Szülők szóbeli bejelentésére a KLIK miért kért gondolkodási időt, mondván, hogy politikai jellegű ügyről van szó? Miért nem tett azonnal feljelentést?
  • Még a fenti kérdések megválaszolása előtt követeljük a Szabó Ferenc önkormányzati-képviselő lemondását, hisz viselkedésével minden etikai és morális gátat felrúgva, nem csak városunkra, hanem a Magyar Önkormányzatiságra is szégyent hozott!

    adó 1% nyugat.hu 2025

    Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

    A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
    Tovább a felajánláshoz!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Közélet