Kiss László folytatja kapitányi munkáját az úszószövetségben

Azt mondja, akkora volt a kiállás mellette, hogy nem is dönthetett volna másként.

Kiss László, a magyar úszósport sikerkapitánya a továbbiakban is betölti tisztségét - közölte vasárnap Gyárfás Tamás, a honi sportági szövetség elnöke az MTI-vel. A MÚSZ első embere elmondta, hogy eredeti szándékával szemben nem hétfőn, hanem már vasárnap felkereste Kiss Lászlót, aki csütörtökön mondott le posztjáról. Gyárfás Tamás az MTI-nek már akkor hangsúlyozta: nem nyugszik bele a szakember döntésébe, mivel a magyar úszósportnak szüksége van Kiss Lászlóra.

Kiss László vasárnap az MTI-nek azt mondta: "az az igazság, hogy Gyárfás elnök úr már elkésett, mert a döntést a találkozásunk előtt meghoztam. Olyan erős volt a kiállás, élén a miniszterelnök úrral, megannyi edzővel; volt tanítványaim, a válogatott úszói, számos sportember részéről, hogy nem határozhattam másként."

Szürke háttérmunkásként

A kapitány hozzátette: nem kíván sajtótájékoztatót tartani, esetleg tovább korbácsolni a kedélyeket, "szürke háttérmunkásként akarok dolgozni a közös siker érdekében".

MTI / Kovács Anikó

Kiss László csütörtökön mondott le a magyar úszóválogatottnál betöltött szövetségi kapitányi tisztségéről, miután számára megalázó helyzetbe került Hosszú Katinka szerdai sajtótájékoztatóján. Az esemény végén Kiss László szeretett volna beszélni az úszószövetséggel kapcsolatban másodjára bírálatokat megfogalmazó Hosszú Katinkával, ám a világ- és Európa-bajnok faképnél hagyta a hozzá igyekvő szakvezetőt anélkül, hogy szóba állt volna vele.

A lemondás után Gyárfás Tamás úgy nyilatkozott, hogy a magyar úszósportnak szüksége van mind Hosszú Katinkára, mind Kiss Lászlóra.

A kapitány mellett kiállt több korábbi tanítványa és a Magyar Edzők Társasága, nyílt levelet tett közzé kilencven úszóedző és megszólalt az ügyben a miniszterelnök is. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: az ügy szereplői kiváló sportemberek. Hozzátette: miután olimpiára készülünk, nemzeti ügyről van szó, ezért - jelezte - felajánlotta "jószolgálati" képességeiket, "csak valaki mondja meg, mi az, amiben a kormányzat segíteni tud, hogy sok kiváló ember együttműködése ne lehetetlenüljön el".

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport