A Tököl otthonában egy gólt lőtt teljes létszámban a csapat, hármat pedig emberhátrányban.
Az NB III Nyugati-csoportjának 24. fordulójában Tökölre látogatott a Sárvár FC. A csapat magabiztos játékkal rukkolt elő, 4-0-ra nyert.
Devecsery Mátyás már a második percben eredményes volt, bő húsz perccel később azonban Pupp Richárdot kiállították. Ez nem zavarta meg a vasiakat, akik Mavolo Paolo révén újabb két gólt jegyeztek, a végén pedig egy tököli játékos is bevette saját kapuját.
A Sárvár pillanatnyilag 11. a tabellán.
Az emberhátrány sem zavarta meg a sárváriakat
Szabados Márk
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!