Kivágták a fáját, most kerülgetheti a helyét

Kellemetlen, amikor arra érünk haza, hogy lába kélt a házunk előtti hársnak, amely olyan fontos volt számunkra, hogy még a kapubejárónkat is úgy alakítottuk ki, hogy mindennap gyönyörködhessünk a fánk látványában.

Úgy tűnik, nem csak a múlt heti vihar ritkította meg Szombathely utcáin a fákat, de akcióba lépett a Szompark is. Egyik olvasónk levelében kifogásolta, hogy mire hazaért külföldi útjáról, addigra egy ezüst hársot már ki is vágtak az Alsóhegyi úti háza elől. Mint írta, szerinte indokolatlanul, bár a fa egyik ága beteg volt, nem lógott a járda fölé, és elég lett volna a hársot kicsit megmetszeni.

Ennyi maradt a hársfából
levélíró

Megértjük olvasónk döbbenetét és felháborodását, hiszen olyannyira közel állt a szívéhez ez a fa, hogy – mint mondta – nem kevés pénzt invesztálva a megmentésébe, még a kapubejáróját is úgy alakította ki, hogy a növény gond nélkül éldegélhessen tovább a környezetében.

Fa kivágva, forgács mindenfelé - így nézett ki a kapubejáró
levélíró

Most kerülgethetem a semmit, az utcaképről ne is beszéljünk. Erre jövök haza ezután minden nap, hogy megerőszakolták a lakókörnyezetem

- írta olvasónk.

Hogy felgöngyölítsük az ügyet, megkérdeztük a Szomparkot, mi indokolta a fa kivágását. Mint azt megtudtuk, az Alsóhegyi út ezüst hárs fasorát a városi kertész megbízásából a cég hangtomográfos technológiával tanulmányoztatta, a szakértői vizsgálat így 29 db fát javasolt kivágásra a fák belső- és statikai állapota alapján, továbbá a fasor többi egyede esetében gallyazást, metszést írt elő. A száraz ágak eltávolítása előre láthatólag augusztus folyamán történik majd meg. A nagyobb mértékű, élő ágakat érintő, koronaalakító metszéseket pedig a télen fogják végrehajtani.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál