Egyrészt úgy, hogy nem vett lottót. Aztán az is lehet, hogy vett, de nem adta fel. Sőt. Az is előfordulhat, hogy vett, fel is adta, és négy szám stimmel is. Az ötödik viszont biztosan nem.
Nem volt ugyanis telitalálat.
Ezeket kellett volna:
19, 30, 43, 58, 69
Joker: 054251
A négyesek 1.238.660, a hármasok 18.710, a kettesek 1.265 forintot érnek. Jövő héten 190 milliót nyerhet, ha nincs akkora mákja, hogy csak pár hét múlva találja el az ötöst.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!