Kíváncsi még valaki Magdi anyusra és Berényi Mikire?

Úgy néz ki, igen. Legalábbis a Barátok közt nézettségéből ez derül ki.

Lassan két hónapja, hogy az RTL klub visszahozta a képernyőre – pontosabban az egyik kábelcsatornájára, az RTL Goldra – egyik legsikeresebb sorozatát, a Barátok köztöt, melyet a nagyérdemű azóta is minden hétköznap láthat, négyesével.

Bár a sorozat tavaly júliusban véget ért, a széria körüli kultusz a mai napig igen komoly, ami bizonyára nagy szerepet játszott az idei nagy visszatérésben is. Ennek kapcsán pedig felmerül a kérdés: mennyien kíváncsiak manapság a Barátok közt majdnem 25 évvel ezelőtti részeire?

Nos, kijelentetjük, sokan.

Legalábbis a nézettségi adatok alapján. Eszerint a napi sorozat – csakúgy, mint a valódi induláskor – nem ért el túlságosan nagy sikert, a június eleji induláskor a legnézettebb epizódot este 8 és 10 között a 18-49-es korosztály mindössze 1,5%-a választotta, de ez a szám már ekkor sokkal magasabbnak bizonyult, mint az ebben a sávban futó korábbi török sorozat.

RTL Magyarország

A helyzet azóta lényegesen javult. Két hete például a 3%-os szintet is elérte az ismétlés nézettsége (ez egyébként számokban 28 ezer fiatal (18-49 éves) nézőt jelent). Bár többször fordult már elő, hogy a nézőszám kicsit visszaesett, általában az 1,5% és 2% között szokott alakulni.

A számok elsőre nem tűnhetnek soknak, de ehhez hozzá kell tenni, hogy egy alacsony lefedettségű csatornánál nem lehet 10-15%-os nézettséget várni (pláne egy ismétléstől), főleg nem akkor, amikor a két nagy kereskedelmi tévé (RTL klub, TV2) is premier műsorokkal várja azokat a nézőket, akik tévét akarnak nézni.

A Barátok közt ezzel a nézettséggel olyan műsorokat ver meg, mint a sokkal nagyobb lefedettséggel bíró Duna TV összes esti műsorát, és néha még az RTL II ősszel véget érő napi sorozatának, az Éjjel-Nappal Budapestnek nézettségét is meg tudja közelíteni (de ez inkább ennek gyengélkedése miatt történik).

Online is jól megy

Az RTL Magyarország közlése szerint az online térben, az ingyenesen hozzáférhető RTL Moston is sokan kattintanak arra, hogy megtudják, milyen a híres Magdi anyus-féle Limönpájn, és hogy kiderüljön, mi lesz Berényi Mikivel és a céggel.

Ez a szám egyébként a múlt hét folyamán összesen 38 ezer 331 volt, azelőtt pedig szinte majdnem ugyanennyi. Ehhez is hozzá kell tenni, hogy valószínűleg a nyári uborkaszezon (az igazi, nagy kattitntással bíró műsorok csak augusztustól indulnak majd) miatt került a toplistára ezen a téren a Barátok közt. Annyi biztos: ismétlés az utóbbi években – a Mi kis falunk mellett – nem ért el akkora sikereket, mint a Barátok közt.

A széria visszatérése egyébként az RTL Gold struktúraváltásának része, melynek következtében olyan műsorok ismétlése látható a csatornán, mint a máig hatalmas népszerűségnek örvendő Mónika és Balázs show, a Csillag Születik, vagy a Házasodna a gazda.

Adatok: R-Time, RTL Sajtóklub

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra