Hiába úsztak be a harmadik helyre, a bírók kizárták a négyest.
Hiába szerezte meg az elődöntőben a döntőt érő nyolcadik helyet a magyar mix vegyesváltó, a bírók kizárták a csapatot egy váltóhiba miatt. A 4x100 méteres magyar mixváltó (Balog Gábor, Gyurta Dániel, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna) a futamában a harmadik helyre ért be, ám a bírók szerint Balog még nem ért a falhoz, mikor Gyurta már ugrott a vízbe.
Bár Gyurta az M4-nek úgy nyilatkozott, reméli, hogy az ő váltása is rendben volt, a videofelvételeken látszik, hogy valóban előbb ugrott, mint szabályos lett volna.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.