Kóbor János nem azért nem oltatta be magát, mert vírustagadó lett volna

Úgy gondolta, elég erős a szervezete, és dühös volt a vírus miatt is.

„Nem értette az emberiség miért képtelen megoldani ezt a helyzetet, miért tőlünk veszik el a szabadságot, miért bennünket hoznak olyan helyzetbe, hogy maszkot viseljünk, hogy oltassuk magunkat, hogy csak öten menjünk be egy étterembe, szóval az egészre dühös volt, hogy nincs vége soha” - mondta a menedzser az ATV Híradónak nyilatkozva.

Koncertet sem szeretett volna tartani úgy, hogy csak 500 fő lehetett volna jelen - tette hozzá.

Mint kiderült, barátai és családja is többször kérték, hogy oltassa be magát, de nem tudtak rá hatással lenni,

konok módon kitartott amellett, hogy nem oltatja be magát, mert erős a szervezete.

Amikor Kóbor koronavírusos lett, felesége bevitte a kórházba, majd két nappal később hívta az együttes menedzserét, hogy elmondja neki: nincs semmi baja, haza szeretne menni, mert ez csak egy szimpla megfázás. A menedzser azt mondta, próbálta neki elmondani, hogy ezt azért mégis csak ki kell vizsgálni, nem véletlenül van a kórházban az énekes. Akkor beszéltek utoljára, mert másnap Kóbor János már olyan állapotba került, hogy nem lehetett vele kommunikálni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra