Hende Csaba országgyűlési képviselő, parlamenti alelnök mondta el mostanában többször is, hogy 2010 óta 17 milliárd forintnyi fejlesztés történt a Markusovszky kórházban. Tette ezt Ez a Haladás-komplexum már a családé! 2017. November 08. 13:40 a sportkomplexum megnyitóján kétszer is, és azt is hangsúlyozta, hogy a stadion tulajdonképpen egy egészségmegőrző intézmény.
Ez utóbbi erősen kérdéses annak fényében, hogy még a sportolókat sem akarják beengedni, és azért is, mert itt biztosan nem lesz lehetőség szabadidős sportolásra.
De a kórház és a stadion összehasonlítása megmutatja, hogyan is gondolkodik a kormány. A kórház 17 milliárdos fejlesztése több részből áll össze, hét éves időtartamról beszélünk, és ez a pénz a sokat szidott Európai Uniótól jött. Persze, pályázni is kellett, és a kórház vezetésének jó munkáját jelzi, hogy sikerült is elnyerni ezeket a pénzeket.
Mindenki örül az új épületeknek, új műszereknek, a kórház és az egészségügy gondjai nem itt kezdődnek. Hanem a működtetéssel, amit 2012-ben vett át az állam a megyei és városi önkormányzatoktól. Kevés a pénz a gyógyszerekre, a naponta használt anyagokra, a karbantartásra, és persze a bérekre. Leterhelt, alulfizetett szakszemélyzet dolgozik a kórházakban, és ezen a szép új épületek sem segítenek.
A stadiont az állami költségvetésből építették. Abból a pénzből, amit mi, állampolgárunk adózunk az állam működtetésére. Amiből az egészségügyet is finanszírozni kell. De tízmilliárdokból építjük a stadionokat, és ez a kormány döntése. Mutatja, mit is tartanak fontosnak.
A stadionoknál sincs minden rendben,a szombathelyi, mondjuk, tényleg szépre sikerült, de az látszik, hogy az üzemeltetése nem lesz egyszerű, eddig még üzemeltetőt sem találtak, és a háttérben valószínűleg megy a a kavarodás, hogyan is lehetne megoldani ezt a helyzetet.
A gondok nem a szép új épületeknél kezdődnek, legyen az kórház vagy stadion. Hanem a falakon belül, ahol az egyik oldalon alulfinanszírozott a működés, az ehhez szükséges pénzt másra fordítják. A másikon pedig meggondolatlan, indokolatlan, de avatásra, szalagátvágásra alkalmas komplexumokat emelnek, amelyek nem csak anyagi, de társadalmi hasznot sem hoznak majd, csak szép lassan leamortizálják a helyi kormányzatokat.
Hiszen, ha már, ahogyan Puskás Tivadar szombathelyi polgármester mondta,
ajándékba kaptunk
egy sportkomplexumot, akkor azt már meg is kell becsülni. És ha nincs elég bevétele, akkor azt ki kell pótolni, az önkormányzat pénzéből, amit szintén, mi, adófizetők adunk össze.Vagyis, a mi pénzünket a miniszterelnök hobbijára és szalagátvágásra alkalmas beruházásokra fordítják, a kórházak fejlesztését pedig az uniós pénzekből oldják meg, közben a működésükre nem adnak elég pénzt.
Ez az egész, így együtt, nagyon szomorú.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!