A demokráci zászlóshajójának számító Egyesült Államok választópolgárai úgy döntöttek, hogy senki nem alkalmasabb az ország vezetésére, mint egy erősen korlátozott nyelvi kézségekkel rendelkező ingatlanvállalkozó, akinek megnyilvánulásai egy 10-12 éves gyerekre emlékeztetnek. Népszerűsége annak ellenére töretlen, hogy gyakorlatilag semmilyen ígéretét nem tudta teljesíteni.
Közben Nagy-Britannia büszke lakói szabad akaratukból úgy döntöttek, hogy szembemennek az idővel és gazdasági harakirit követnek el a Brexit révén. És hiába táncol a káosz szélén az ország, nem úgy tűnik, mintha nagyon megbánták volna.
Aztán - hogy messzebb ne menjünk - akadnak olyan országok, ahol a választók önként és dalolva furcsa népvezéreket és féldiktátorokat emelnek maguk fölé. És a többséget nem gondolkoztatják el még a szemet kiszúró valóságelemek sem.
A jelek arra mutatnak, hogy a klasszikus értelemben vett képviseleti demokrácia zsákutcába jutott, a tömegek nem tudnak vagy nem akarnak élni a valódi választás jogával, a rendszer megfáradt, alkalmasint önmaga paródiájává vált.
Szembenézni a jelenséggel majdhogynem tabu, pedig ha nem tesszük, fejünkre omolhat az egész ingó-bingó kóceráj, és maguk alá temethetnek a romok.
Nézzük meg együtt, hogy ilyen lehetőségeink vannak!
1. Hagyjuk a fenébe az egész választást!A kínaiak nem értik, hogy miért jó az nekünk, ha demokráciát játszunk, ha a közélethez, politikához egyáltalán nem értő kisemberek olyan vezetőket választanak, akik jó eséllyel szintén nem értenek semmihez. Miért is lenne vonzó egy olyan nyugati társadalmi berendezkedés, aminek legcsúcsán egy Donald Trump nevű bohócszerű figura van? Mennyivel hatékonyabb, amikor azok foglalkoznak politikával, államigazgatással és hasonlókkal, akik ebben nőttek fel, akik ezt tanulták és akik értenek hozzá. A nép meg úgyis látja, hogy mindez jó neki vagy sem, és ha az utóbbi, akkor majd méltóztatik fellázadni.
2. Kössük vizsgához a szavazati jogot!
Értelmiségi berkekben, különösen néhány pohár ital után, rendszeresen felmerül egy olyan lehetőség, amely valamiféle vizsgához kötné a választójogot. Valljuk be, van is benne némi ráció. Ha az autóvezetéshez minimum általános iskola, egy segédmotoros kerékpár vezetéséhez jogosítvány kell, akkor talán nem az ördögtől való gondolat, hogy az, aki bele akar szólni az ország vezetésébe, rendelkezzen minimális ismerettel a gazdaság működéséről, a törvényi háttérről, az intézményrendszerről és egyebekről. Így felelősebb emberek hoznának felelősebb döntéseket, és ki lehetne fogni a szelet a populista és szélsőséges mozgalmak vitorlájából.
3. Életkori limit kellene!
A szomszédos Ausztriában már több mint egy évtizede 16 éves kortól szavazhatnak az állampolgárok, mondván, mégiscsak a fiatalok jövőjéről van szó. És habár a magánbeszélgetésekben elhangzik, a közbeszédben szinte a tabu kategóriájába tartozik az a lehetőség, hogy bizonyos életkor felett elévülne a szavazati jog. Ha közelebbről megnézzük, hamar kiderül, hogy a magyar döntéshozók - politikai oldaltól függetlenül - keresik az idősek kegyeit és szavazatait mint egy népes és politikailag igen aktív csoportét, akkor is, ha az - fogalmazzunk úgy - nem feltétlenül egyezik az ország hosszú távú érdekeivel.
4. Objektív kritériumokhoz kellene kötni!
Ha az életkorhoz kötés etikátlannak, a vizsgához kötés bürokratikusnak tűnik, a választójogot lehetne különböző objektív kritériumokhoz kötni. Lehetne ez közéleti aktivitás, alsó vagy felső jövedelemszint, adófegyelem és még ezer más; olvasói fantáziára bízzuk a kritériumok összeállítását.
5. Nem kell semmit csinálni, majd kialakul
Ha visszatekintünk a történelemre, akár azt az üzenetet is kiolvashatjuk, hogy a nagyobb társadalmi mozgásokat nem különösen lehet rendelettel és törvényekkel befolyásolni. Éppen ellenkezőleg: a nagy változások kitapossák a maguk útját. Ennek értelmében csak a kezünket tudjuk széttárni, és figyelni, hogy vajon a demokráciának nevezett berendezkedés képes lesz-e önkorrekcióra, vagy a történelemkönyvek olvasmányaira korlátozódik a szerepe.
